Recent comments

Friss Hírek

Ezt borzasztó volt csapatkapitányként átélni

Gigi Buffon a vereséget követően kemény szavakkal illette csapatát, és elmondta, hogy a csapat nem véthet a szerda estihez mérhető hibákat.


„Ezt a vereséget mindenáron el akartuk volna kerülni, főleg mivel mostanában jobban teljesítettünk.” - nyilatkozott a meccs után a hálóőr a Mediaset Premium számára.

„Nem voltam mérges a játékvezetőre, tisztelettel beszéltem vele, és elfogadtam a döntéseit. Nagyon csalódott vagyok az első félidőben mutatott teljesítmény miatt.

Amennyiben egy kisebb csapat lennénk, elégedett lennék azzal, amit az együttes mutatott emberhátrányban, ám mivel a Juventust képviseljük, és teljesen más célokkal rendelkezünk, csak ideges lehetek.


Három vagy négy hete még elfogadhatók voltak a kifogások, ám a sérült játékosok visszatérését követően, valamint két-három nagyon jó mérkőzés után nem ronthatjuk el az első félidőt annyira, mint az este.

Véleményem szerint a keret bő és minőségi játékosokból áll, akik probléma nélkül átvehetik egymás helyét, azonban ha úgy játszunk, ahogy tettük az első félidőben, például nem nyerünk meg egy párharcot sem, és három passzt nem sikerül egybefonni, akkor nem kiálthatjuk ki felelősnek a csapat valamely adott részét sem.

Mindannyian rosszul játszottunk. Az első félidő egyszerűen elfogadhatatlan volt. Sokkolt mindez, és mivel én vagyok a csapatkapitány, fájdalmat jelent látni azt, ahogy a csapatomon felülkerekedik egy másik csapat, és látni, hogy a csapatom nem fogja fel, mennyire fontos volt ez a mérkőzés, és milyen hozzáállást kell tanúsítani.

Valamint a bíróval is túl sokat foglalkozott a csapat. A vesztesek perlekednek folyamatosan a bíróval, ám mi egy másik szintet céloztunk meg. A Juventus mezét viseljük, és ezt tisztelettel kell tennünk.”

forrás: juventuz.blog.hu