Recent comments

Friss Hírek

Hit, áldozathozatal és kemény munka

A Lega Pro idei szezonjának eddigi legnagyobb meglepetése az Akragas szereplése. 


A szicíliai kisváros tavaly megnyerte Serie D-s csoportját, most zsinórban három győzelemmel állnak és 10 pontjukkal másodikak a bajnokságban.

Edzőjük neve Nicola Legrottaglie. Szakmai munkánál viszont sokkal többet vitt a klubhoz.

Példának okáért a harmadosztályba való feljutáskor kiderült, hogy a stadionjuk nem felel meg a szövetségi elvárásoknak. Pénzük nem nagyon volt, így Legrottaglie vezetésével fogták magukat és a játékosok, valamint a stáb közreműködésével a saját kezükkel javították ki a stadion kritikus részeit. Erről a következőket mondta Legrottaglie: "Egy jó közösséget akarok kialakítani, akik dolgozni is szívesen dolgoznak. Ez is egy példa arra, hogy mindent megteszünk a sikereinkért."

Most, a sikeres évkezdés után is ugyanez a véleménye: "A fociban ugyanúgy közvetíteni tudjuk Krisztus üzenetét, mint bármi másban a világon. Elsősorban magunkat kell megváltoztatni, és változni fog a világ is. A játékosaimtól ezt kértem. Mi nem színészek vagyunk a pályán, hanem munkások. Örülök annak, hogy két cataniai barátomat is edzhetem, Capuano és Almíron nálunk játszik. Az emberek mostanában gyakran összehasonlítanak Delneri és a Chievo példájával. Azt tudom, hogy kellenek az inspiráló történetek.

Talán a mi harmadosztályú csoportunk a legerősebb, bár érezhetően gyengébb a bajnokság, mint amikor még én játszottam a Lega Próban. Viszont sok a fiatal és kiegyensúlyozott a mezőny. Egyértelműen a Catania a legerősebb, fantasztikus lenne Szicíliának, ha ők és mi is feljutnánk a Serie B-be. Személy szerint remek érzés lesz újra visszatérni Cataniába.

Hosszú távon az Akragas példaképe a már említett Chievo és a Sassuolo lehet. Hit, áldozathozatal és kemény munka. Ennyi a titkunk."


forrás: Il Nostro Calcio