Recent comments

Friss Hírek

El kell kerülnünk a bonyodalmakat

Massimiliano Allegri szerint a Borussia Mönchengladbach elleni ma esti BL-mérkőzés csak abban az esetben lehet döntő fontosságú, ha sikerül a Juventusnak begyűjteni a három pontot.


A találkozó a megszokott időben kezdődik, és lehetőséget nyújt a Juventus számára, hogy sorozatban harmadjára arasson győzelmet az idei kiírásban.

„Azt elmondhatom, hogy Andrea Barzagli, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci játszani fog. Így lehet terjeszteni a híreket, miszerint három-, négy- vagy ötvédős rendszerben áll fel a csapat.” - viccelődött a tréner a sajtótájékoztatón.

„Sőt, egy negyedik kezdőt is elárulok: Gigi Buffon áll majd a kapuban.”

A kapus a vasárnapi mérkőzést szinte féllábon húzta ki az Inter ellen, ezért kérdéses volt a szerdai játéka, ahogy Mario Mandzukic erőnléte is kérdéses, bár a csatár vasárnap beállt csereként a második félidőben Milánóban.

„Fogalmazzunk úgy, hogy Mario Mandzukic jobban van, semmi baja. Talán nem képes 90 percet végigjátszani, azonban semmi baja. Ami a támadást illeti, nagy elvárásaink vannak vele szemben, sajnos azonban a sérülés miatt eddig nem játszhatott túl sokat.

Álvaro Morata sokat javult az elmúlt szezonhoz képest, Simone Zaza pedig jó állapotban van, amit bizonyított vasárnap az Inter ellen.

Paulo Dybala kiemelkedő minőséget képvisel, azonban arra van szüksége, hogy nyugodtan fejlődjön, ahogy Álvaro Morata is tette tavaly. Nem kívánhatunk túl sokat Dybalától, hiszen csak huszonkétéves, és időre van szüksége a beilleszkedéshez.”

A Borussia Mönchengladbach eddig elvesztette mindkét BL-mérkőzését, azonban a Juventus megszerezheti kilencedik pontját.

„A szerdai mérkőzés döntő lesz akkor, ha nyerünk. Ha nem, akkor nem dönt semmiről. Számunkra pozitívum, hogy a Manchester City és a Sevilla fej-fej mellett harcol, így egy győzelemmel leszakadhatunk az egyik vagy mindkét csapattól.

Ez még nem jelentené azonban a csoportmérkőzések végét, hiszen további három meccs áll mindenki előtt, így a továbbjutás kérdése korántsem lenne eldöntve.

A német csapat ellen sokkal másabb mérkőzés várható, mint a Sevilla ellen, sokkal bonyolultabb meccs lesz, mivel az ellenfél jó eredményeket ért el saját bajnokságában, és a nehézkes szezonkezdet után megszilárdult a csapat.

Úgy kell játszanunk, mintha a kiesés dőlne el egyetlen meccsen. Úgy kell játszanunk, hogy tudjuk, minden rendelkezésünkre áll a jó eredmény megszerzéséhez, és nem szabad bonyolítani a sorsunkat.

A Borussia az új edző vezetésével nem módosította nagyban a taktikáját, azonban a csapat hangulata és mentalitása változott. A tréner távozása mindig felbolygatja a csapatot, és a keretnek sikerült ismét magára találnia.”

Az Öreg Hölgy mestere természetesen Paul Pogba ügyében is kénytelen volt nyilatkozni a Bajnokok Ligája-találkozó előtt.

„Paul Pogba nem játszott túl jól vasárnap az első félidőben.” - erősítette meg az olasz csapat trénere a szurkolók által a vasárnapi meccs után egyértelműen levont következtetést.

„A szünet után határozottan jobban teljesített, azonban ez semmilyen problémát nem jelent. Ez az az időszak, amelyben meg kell találnia a saját játékát, és az egyszerűségre kell törekednie játékában, mivel így nagyon jól tud teljesíteni. Mindig ezt mondogatom neki.

Fontos játékos a Juventus számára, eddig is nagyban hozzájárult a sikerekhez, és vele szemben is magasak az elvárásaim.”

Sami Khedira tapasztalatával segíti a középpályát, amely mintha kissé összeszedettebb lenne a német válogatott visszatérése óta.

„Elég Sami Khedira pályán való helyezkedését figyelni, ő olyan futballista, aki taktikai és technikai szinten Európa legjobbjai közé tartozik.

Kiemelkedőt nyújtott, ahogy Andrea Barzagli is vasárnap az Inter ellen. Sokszor talán észre sem veszi az ember, hogy ott van, de nagyon kevés hibát vét, mindig megfelelően helyezkedik jó időben, technikai szempontból jól játszik, és egyszerűen oldja meg a helyzeteket.

Neki is javítania kell az erőnlétén, mert alig játszott ebben a szezonban, azonban ő is nemzetközi kaliberű futballcsillag.”

tv: Sport 2  20.45

forrás: juventuz.blog.hu