Recent comments

Friss Hírek

Contét február 18-án hallgatják meg a bundaügyben

Antonio Contét, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – és további 103 embert – február 18-ától hallgatja meg előzetesen a bíróság a 2011-es bundabotrány ügyében.


A szakvezetőn kívül gyanúsított még több ismert futballista, így a korábbi válogatott Stefano Mauri, Giuseppe Signori és Cristiano Doni is. Az ügyben őket korábban – csakúgy, mint a szövetségi kapitányt – eltiltással büntette az olasz szövetség.

Conte a gyanú szerint 2011 májusában, még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni másodosztályú mérkőzés eredményének befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel szabályszegést követett el. Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság négy hónapra csökkentette büntetését.

Conte, aki mindvégig tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna, tavaly nyár óta irányítja az olasz válogatottat.

forrás: MTI