Recent comments

Friss Hírek

Szeretem ezeket a mérkőzéseket

Roberto Mancini nevetségesnek tartja, hogy a Juve és az Inter közötti rivalizálás mögött a még mindig a Calciopoli bújik meg.




Bizonyára nem kell ecsetelni senkinek sem a botrány után történteket. Ezúttal Mancini fejezte ki véleményét a témával kapcsolatban.


„Szeretem ezeket a mérkőzéseket, mert ez sokkal többről szól, mint a rivalizálás és mindig telt ház előtt játszhatunk. Úgy gondolom, hogy a két csapat közti rivalizálásnak vissza kellene kerülnie a sportszerűség keretein belülre. Kilencven percen keresztül játszol és nyersz vagy vesztesz, az összes többi dolgot hanyagolni kellene. Szerintem mindenkinek kellene tennie valamit azért, hogy kikerüljünk ebből a helyzetből, mert még mindig a múltban történtekről beszélünk és ez már nevetséges” – mondta Mancini a Tuttosportnak.


Az Inter az idei szezonban csak vergődik, míg a Juventus egyre erősebb és erősebbé válik, ezt bizonyítja az is, hogy BL döntőbe jutottak.


„Amikor szükséges az újraépítés akkor türelemre van szükség, de sajnos Olaszországban nem erről híresek az emberek. Meg kell tanulnunk, hogy amikor egy győzelmi széria véget ér, akkor szükség van a megújulásra. Ez történt a zebrákkal is, akik a nehéz időszakok ellenére szép nyugodtan építgették a csapatot és most meg lehet nézni, hogy miket értek el az elmúlt években.”


A Juve most jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe és a hét közepén pedig az Olasz Kupa döntőt játsszák. Milyennek tartja az időzítést a két csapat találkozására?


„Nem a legjobb az időpont. Lehet nagy változások lesznek a Juve kezdő tizenegyét illetően, de akik a pályán lesznek azok bizonyítani szeretnék, hogy nem véletlenül vannak ebben a csapatban, ebben biztos vagyok.”

forrás: juventushungary.hu