Recent comments

Friss Hírek

Nem félek a versenyhelyzettől

Simone Zaza nemrégiben nyilatkozott jövőjével kapcsolatban, és elmondta, hogy nem inog meg a Juventus csapatánál felmerülő esetleges versenyhelyzet miatt, azonban abban biztos, hogy hiányolni fogja Sassuolót.


A huszonhároméves játékost már jó ideje komolyan hírbe hozzák az Öreg Hölggyel, azonban a játékos sem tudott még biztosat mondani következő klubjáról.


„Nem beszélhetek esélyekről, mivel nem csupán rajtam múlnak ezek a dolgok.” - idézte a csatár szavait a Tuttosport.


„Tisztában vagyok azzal, hogy a Juventus igényt tart rám, és mindig is azt mondtam, hogy a Sassuolo csapatát végül kizárólag egy nagycsapatért hagyom el. Ha ez nem lehetséges, akkor maradok itt.


A Sassuolo számomra olyan, mint egy család, soha nem övezett engem ennyi szeretet, és egy városhoz sem kötődtem soha ennyire.


Mindig kapcsolatban voltam a Juventusszal, már hónapok óta tudok az érdeklődésükről. Tudom, hogy figyelik a helyzetem, és szeretnék, ha júniusban csatlakoznék hozzájuk. Természetesen ez büszkeséggel tölt el engem, most azonban a szezon pozitív eredménnyel való zárására kell koncentrálnom.


Nem bánom, hogy nem csatlakoztam a torinói csapathoz januárban. Az illető időpontban itt akartam maradni, és a Sassuolo vezetősége is hasonlóan gondolkodott.”


Simone Zazát ezt követően arról kérdezték, nem fél-e a versenyhelyzettől, amely az Öreg Hölgy keretében lesz, főleg most Paulo Dybala érkezését követően.


„Nem vagyok ijedős ember. Tisztában vagyok azzal, hogy a Juventus erős és elismert csatárokkal büszkélkedhet, akik egyértelműen jóval erősebbek és elismertebbek nálam.


Azonban bízok a bennem lévő potenciálban, és hiszek magamban. Tulajdonképpen izgalmas számomra, hogy ilyen versenyhelyzetbe kerülhetek. 


Ami pedig Dybalát illeti, már elmondtam a múltban, hogy egyike azon Serie A csatároknak, akiknek nagyon tetszik a játéka. Különböző típusú játékosok vagyunk, és ő minden bizonnyal kiváló befektetés.”


Végül Simone Zazát arról kérdezték, hogy a mai, Genoa elleni találkozó lesz-e az utolsó mérkőzése a Sassuolo mezében.


„Nem tudom, és nem is akarok ezen gondolkodni. Ezekkel a dolgokkal majd jövő héten foglalkozok, amikor a bajnokság véget ért. Azonban a Sassuolo elhagyásának gondolata elszomorít.


A saját szezonomat tízes skálán 6,5 vagy talán 7 pontra értékelném. Jó szezonkezdés után számos hullámvölgyem volt, és reméltem, hogy legalább 12, 13 gólt szerzek.


Mindent figyelembe véve pozitív szezont tudhatok magam mögött, csak remélem, hogy sikerül vasárnap este gólt lőni, hogy így elérjem a tíz gólt.


Azonban a Genoa ellen nehéz meccs vár ránk, minden bizonnyal pontok gyűjtésének céljából fognak a vendégek pályára lépni, így nem lesz egyszerű.” - zárta az interjút rendkívül realistán Simone Zaza.

forrás: juventuz.blog.hu