Recent comments

Friss Hírek

Higuaín és Benítez is a távozás szélén?

Nem túlzás kijelenteni, hogy a Napoli egész idei szezonja telve van feszültséggel, gyakorlatilag már a BL-csoportkör elbukása (augusztus, Athletic Bilbao) óta folyamatosan úgy érezhetjük: hajszálon múlik, hogy túlcsorduljanak az indulatok Nápolyban.


Most pedig úgy tűnik, megérkezett az a bizonyos utolsó csepp a pohárba, méghozzá a csapat tegnapi, Juventus elleni veresége képében. Olasz jelentések dühös Higuaínról, haragvó szurkolókról, és mindennek a tetejébe egy borzasztóan mérges De Laurentiis-ről szólnak.

Az igazi gondok akkor kezdődtek, amikor Benítez házi gólkirálya, Higuaín lecserélése mellett döntött a szünetben, 1-0-s hazai vezetésnél, holott sérülésnek semmi jele sem mutatkozott. A hírek szerint Pipita rendkívül nehezen viselte ezt a döntést, dühösen viharzott el a helyszínről, sőt, a stadionból is, hiszen a meccs második félidejében nem nézte a társak teljesítményét a kispadon vagy a lelátón.

Higuaín pályán és azon kívül mutatott hozzáállásával egyébként is egyre inkább torkig vannak a csapat szurkolói az elmúlt hetekben, mivel úgy érzik, nem kapják meg a megfelelő teljesítményt, az argentin ráadásul aranyat érő lehetőségeket puskázott el a Dnipro elleni El-elődöntőben is – ha pedig tegnap valóban ily kevéssé tudta türtőztetni magát, az biztosan nem javít a szurkolókkal ápolt viszonyán.

A Napoli a vereséggel szinte biztosan lemondhat a Bajnokok Ligájáról, ha pedig ehhez hozzátesszük, hogy a múlt heti, Cesena elleni bajnokin a szurkolók gúnyolódásokkal fogadták a csereként beálló Pipitát, egyre biztosabbra vehetjük, hogy az argentin csatár klubot vált a nyáron.

De nem csak ő hagyhatja el a dél-olasz várost a következő hónapokban, hanem Rafa Benítez vezetőedző is, aki, immár biztosan kijelenthetjük, messze alulteljesített szinte minden  célt, amit két éve során kitűztek elé. Beníteznek nem sikerült továbbvinnie Walter Mazzarri munkáját, az Európa-liga kiesés után pedig a tegnapi vereség annyira felbosszantotta Aurelio De Laurentiis elnököt, hogy kis híján azonnal, már a meccs után kirúgta a spanyol edzőt – írja az Il Mattino.

Miután Benítez szerződése a jövő hónapban lejár, és az elmúlt hetekben a Real Madrid, a West Ham és a Liverpool kapcsán is felmerült a neve, gyakorlatilag 99%-ig biztosra vehetjük, hogy hamarosan elhagyja Nápolyt, De Laurentiis azonban, úgy tűnik, nem tett le róla, hogy olaszos eleganciával inkább kirúgja a spanyolt, mintegy bosszúból azért, amiért Rafa hónapokon át nem volt hajlandó tárgyalni a szerződéshosszabbításról.

forrás: azzurri.co.hu