Recent comments

Friss Hírek

A Juventus tizedszer vagy a Lazio hetedszer?

Ma este rendezik az Olasz Kupa 2014/2015-ös szezonjának végső összecsapását a római Stadio Olimpicóban, ahol a hazai környezetben játszó Lazio lesz a bajnok Juventus ellenfele.


A zsinórban negyedik alkalommal megnyert bajnoki cím után már csak egy mérkőzés választja el a Juventust attól, hogy megszerezze tizedik kupagyőzelmét, és ezzel egyedüliként a sorozat legeredményesebb csapatává váljon. Ráadásul egy sikerrel a torinóiak egy lépéssel közelebb kerülnének a triplázáshoz, hiszen június 6-án Berlinben lépnek pályára a BL-döntőben a Barcelona ellen.

Ne rohanjunk azonban annyira előre, előbb ugyanis a Lazio elleni finálét kellene sikerrel abszolválniuk a zebráknak.

Tudja ezt nagyon jól a Juve mestere, Massimiliano Allegri is, aki elmondta, hogy ez egy nagyon fontos trófea a csapat számára, a bajnoki cím megszerzése után a második legfontosabb célpont az idei szezonban. Mindenképp győzni szeretnének, annak ellenére, hogy ez egyáltalán nem lesz könnyű, hiszen véleménye szerint egy kupasiker lenne a legjobb felkészülés a Barcelona elleni BL-döntőre.

Ez azonban valóban nem lesz egyszerű feladat, és nem csak amiatt, mert a remek szezont futó, a bajnokságban a második helyért harcoló Lazio lesz az ellenfél, hanem amiatt is, mert a kupában az utóbbi években nem igazán megy a zebráknak: utolsó sikerüket 1995-ben érték el, döntőig azóta is csak háromszor jutottak el,  legutóbb három évvel ezelőtt.  Ráadásul a mostani mérkőzésen Marchisio és Morata játékára sem számíthat eltiltás miatt Allegri mester, aki ahogy az eddigi kupatalálkozókon, vélhetően ezúttal is Marco Storarinak szavaz bizalmat a kapuban.

A Lazio eddig hat alkalommal hódította el a serleget, utolsó sikerük 2013-ra tehető, amikor is a sasok a városi rivális Roma ellen nyertek 1-0-ra Senad Lulic találatával. Stefano Pioli, a fővárosiak szakvezetője úgy véli, hogy megérdemelten jutottak el a végső siker kapujáig, és ha már itt vannak, akkor mindenképpen meg szeretnék szerezni a trófeát. 

Edzőként élete első döntőjére készülő olasz mester azt is kiemelte, igaz a bajnokságban mindkétszer kikaptak a Juventustól, ám ezúttal egy mérkőzés dönt, és ha a saját játékukat tudják játszani akkor nem lehet baj és összejöhet a római klub számára.



 VÁRHATŐ KEZDŐCSAPATOK

Juventus (3-5-2):  Storari - Barzagli, Bonucci, Chiellini - Lichtsteiner, Vidal, Pirlo, Pogba, Evra - Tévez, Llorente.

Lazio (4-3-3): Berisha - Basta, De Vrij, Mauricio, Radu - Parolo, Ledesma, Lulic - Candreva, Klose, Anderson.

tv: Digi Sport 1 20.45

forrás: digisport.hu