Recent comments

Friss Hírek

Sorsdöntő hétvége

Szombaton a már bajnok és friss kupagyőztes Juventus-hoz fog látogatni a Napoli. 


A hétvégén azonban nem csak a nápolyi csapat kezében lesz a saját sorsa, hanem a hétfőn megrendezésre kerülő Lazio – Roma öszecsapástól is függ. A tét a harmadik hely, vagyis a Bajnokok Ligája selejtezője.

Ha megnézzük a táblázatot, akkor a Napoli 63 pontjával mindösszesen 3 ponttal van lemaradva a BL-t jelentő helyről. A hátrány lefaragását jelentő úton az első akadályt a Juventus jelenti. Bár a torinóiak szerdán megszerezték a 10. Coppa Italia győzelmüket, ez nem jelenti azt, hogy azóta csak az önfeledt ünnepnek adták át magukat. A Juventus előtt még ugyebár ott van a Bajnokok Ligája döntője. Allegrinek pedig mérlegelnie kell. Vagy egy B-keretet küld a pályára, hogy óvja az elsőszámú játékosait, vagy fent hagyja őket – legalább egy ideig – játszani, hogy a formájuk megmaradjon. A Napolinak ugyanis foggal-körömmel kell hajtania, és ilyenkor hajlamosabbak a játékosok keményebben odatenni magukat.

Benítez mester azonban nem bízhat abban, hogy egy B-kerettel felálló Juve könnyebb falat lenne. Múlt héten ugye a szezon során kevesebb játéklehetőséget kapó játékosokat küdött pályára Allegri, és még így is megverték Milánóban az Intert. A nápolyiak ráadásul nincsenek valami jó formában. Igaz, legutóbbi három bajnokijukból kettőt megnyertek (Milan, Cesena) és egyszer döntetleneztek (Parma). A két már kieső csapat ellen azonban nem volt meggyőző a Napoli. Ráadásul múlt héten esélyesként várták az Európa-liga visszavágóját, de Kijevben csúnyán megégették magukat. Ilyenek után kellene megverni a Juventus-t, ami valljuk be – mégha nem is számít juventinónak az ember – felemás érzéseket kelt.

Ha a Napoli szeretné azt, hogy legyen esélye jövőre a BL-csoportkörébe bejutnia, akkor holnap csak a győzelem lehet elfogadható. Egy győzelem azt jelentené, hogy pontegyelőség alakul ki a jelenleg harmadik Lazióval, így minden reményük abban van, hogy a Roma ne kapjon ki hétfőn. Ez a legideálisabb forgatókönyv, amiben a Napoli vezetősége és a játékosok bíznak.  Ha ez megvalósul, akkor az utolsó forduló – a május 31-én megrendezésre kerülő Napoli – Lazio – vérbeli rangadót hozhat.

forrás: azzurri.co.hu