Recent comments

Friss Hírek

A Genoa 2019-ig!

Mattia Perin elmondta, szerződést fog hosszabbítani jelenlegi klubjával, és kitért az Inter elleni meccs atmoszférájára valamint Európára is.


“Jövő héten aláírom az új szerződést, ami 2019-ig szól majd.”-kezdte Mattia.

“Az elnök, ahogyan a csapat és a szurkolók is, rendkívül elhivatott és szeretné megtartani a játékosait.”
“A Genoa akadémiáján nőttem fel. Ez több, mint egy csapat, ez egy hitvallás. A Marassi tegnap inkább a Maracanára hasonlított. Akárki látogat hozzánk, elképed a szurkolóink láttán.”

A csapat azonban talán, többek között, épp a stadion miatt nem játszhat majd az Európa Ligában: a klub licenszét megtagadták, mert a Marassi nem felel meg az előírásoknak, a Genoa pedig elmulasztott megnevezni egy stadiont, ahol a hazai mérkőzéseket játszanák.

“Az elnök megpróbált megnyugtatni minket, és tudjuk, ezek olyan bürokráciai dolgok, amik felett nincs irányításunk. Mi megteszünk mindent, hogy a pályán bebiztosítsuk a helyünket, ezek után pedig nagy csalódás lenne, ha mégsem játszhatnánk az Európa Ligában.”-fejezte be az olasz hálóőr.

forrás: azzurri.co.hu