Recent comments

Friss Hírek

A szezon meglepetéscsapatából a szezon vesztese?

A bronzérem sorsa Nápolyban dől majd el, két rendkívül csalódott és gyenge formában lévő csapat között. 
Sokáig úgy nézett ki, a Lazio lehet a szezon meglepetéscsapata. 
Április közepére nyolcas győzelmi sorozatban álltak, bejutottak a Coppa Italia döntőjébe, így jó esély mutatkozott rá, hogy egy kupaarany mellett egy fantasztikus eredménynek számító bajnoki ezüstöt is begyűjtsenek Kloséék. Következett azonban két döntetlen és három bajnoki vereség, valamint balszerencsés vereség a kupában, és úgy tűnik, a Sasok néhány nap leforgása alatt mindent elveszítenek.

Merthogy a római városi derbin nem kellett volna sok, mindössze egyetlen pont a Farkasok ellen, és biztos lett volna a bronzérem, valamint az azzal járó BL-indulás. Mapou Yanga-Mbiwa azonban egy csapásra megváltoztatott mindent.
"Nagyon rosszul alakult számunkra a mérkőzés, de van még egy lehetőségünk arra, hogy kivívjuk a Bajnokok Ligáját. Többet érdemeltünk volna a Juventus elleni kupadöntőben és többet érdemeltünk volna a Roma ellen is. Egész héten azt hirdettük, az ezüstérem a célunk, de most már nagyon boldogok lennénk a bronzzal is" - nyilatkozta Stefano Mauri.
A fővárosiaknak a harmadik helyhez egy pontra van szükségük a San Paolóban, ez azonban az utolsó négy bajnokin csupán egyszer, 2011-ben sikerült. A nápolyi kirándulás minden bizonnyal nagyon izgalmas találkozót hoz majd, hiszen Benítez gárdája is rendkívül mélyen van. A csapat kilátástalan játékkal szenvedett vereséget Torinóban, ráadásul Gonzalo Higuaínnal sem volt minden rendben. A hírek szerint Pipitát fegyelmezetlenség miatt kapta le a spanyol mester a szünetben és könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó nápolyi mérkőzése. A csapat idegállapotára a másik jellemző momentum az volt, ahogy a találkozó végén Britos lefejelte Alvaro Moratát.
Minden bizonnyal mindkét városban óriási lesz a csalódottság, ha nem sikerül behúzni a bronzérmet, habár Nápolyban már felkészültek hetekkel ezelőtt erre a forgatókönyvre. 
forrás: hatharom.com