Recent comments

Friss Hírek

Húsz év után újra a Juventusé a trófea

A Juventus Alessandro Matri találatával hosszabbítás után 2–1-re legyőzte a Laziót az Olasz Kupa római fináléjában.


A Juventus összeállítása ezúttal nem Gianluigi Buffon nevével kezdődött, hanem Marco Storariéval, aki – amikor szükség volt rá – rendre helytállt a szezonban. A torinóiaknál elöl ezúttal Fernando Llorente kezdett Carlos Tévez mellett. 

A Lazio edzője, Stefano Pioli azzal próbálta meglepni ellenfelét, hogy ugyancsak háromvédős felállást választott, ami jól sült el, hiszen a rómaiak egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet az első félidőben.

Nem tapogatóztak a csapatok, hiszen a Lazio már a 4. percben megszerezte a vezetést, Danilo Cataldi beívelése után Stefan Radu robbant be nagy lendülettel a tizenhatoson belülre, és a lemaradó Paul Pogba mellett 10 méterről nagy erővel fejelt a bal felső sarokba. Storari hiába repült, csak beleérni tudott a labdába. 0–1

A jó „hazai” kezdés – hivatalosan a Juventus volt a pályaválasztó – ellenére gyorsan egyenlített a torinói csapat, ugyancsak egy rögzített játékszituáció után a 11. percben. Andrea Pirlo ívelt a kapu elé egy szabadrúgást követően, a hosszú oldalon Patrice Evra súlypontemelkedése volt a leginkább dicsérhető, az ötös vonalánál pedig Giorgio Chiellini juttatta látványos mozdulattal a kapuba a labdát. 1–1

A gyors gólváltás mintha mindkét csapatot meglepte volna, legalábbis a folytatásra már nem volt jellemző olyan bátor támadójáték, mint az első negyedórára. Inkább a Lazio vezetett veszélyes támadásokat, de a kék mezeseknek sem volt nagy helyzete, még Marco Parolo lövése hordozta a legtöbb veszélyt magában. A túloldalon ezzel szemben a „legígéretesebb” lehetőség az volt, amikor Tévez 10 méterről csúnyán „eltörte” a labdát – leshelyzet után…

A második játékrész eleje is pörgősre sikerült, Llorente próbálkozása után Berishának kellett nagyot védeni, majd Pogba fejelt, de az eredmény nem változott. Ezt követően viszont unalmas pangásba süllyedt a kupadöntő, gyakorlatilag fél órán keresztül másról sem szólt az összecsapás, minthogy az ellenfél nehogy megnyerje egy góllal a kupát.

A játékosok mintha az utolsó tíz percben eszméltek volna, hogy a mérkőzést meg is lehet nyerni. A Miroslav Klose helyére érkező Filip Djordjevics közel is járt hozzá, hogy eldöntse a mérkőzést, ám két perccel beállása után nem tudta elgurítani a labdát Storari mellett. A Juventus egy másik csereember, Alessandro Matri góljával felelt, ám az asszisztens lest jelzett, hajszálon múlt, Tévez pedig a rendes játékidő ráadásában tévesztett alig célt.
 
Jött a hosszabbítás, és jött újra Djordjevics, aki óriási lövést eresztett meg, ám pechje volt: a labda a bal oldali kapufáról a jobb oldalira pattant, majd kifelé. Három perccel később Fortuna viszont megfogta a Juventus kezét, egészen pontosan – hogy totálissá tegyük a képzavart – Alessandro Matri lábát. Mauricio blokkolt egy lövést, ám a labda a csatár elé pattant, aki tétovázás nélkül lőtt, Berisha hiába vetődött, a hirtelen irányváltoztatás után nem tudott leérni a labdához, az így a kapuban kötött ki. 2–1

Felipe Anderson lövése szintén alig kerülte el a kaput, majd a hosszabbítás második felében Balde Keita is veszélyeztetett, de szögletnél nem jutott közelebb a Lazio. A Juventus 1995 után jutott fel újra a csúcsra a sorozatban, és 10. Olasz Kupa-győzelmét könyvelhette el.

DÖNTŐ
JUVENTUS–LAZIO 2–1
(1–1, 1–1, 2–1) – hosszabbítás után


forrás: NSO