Recent comments

Friss Hírek

Meg kell őriznünk a hazai veretlenségünket

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri úgy gondolja, hogy a bajnokságból még megmaradt két találkozó kiváló alkalmat biztosít arra, hogy a csapat nyugodtan felkészülhessen az FC Barcelona elleni berlini Bajnokok Ligája fináléra.


"Ahogy minden egyéb dolog esetén is van, meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt, edzésben maradva és a játékidőt biztosítva azoknak, akiknek szüksége van rá." - nyilatkozta Allegri a Napoli elleni találkozót megelőző sajtótájékoztató alkalmával.

"A Napoli elleni  mérkőzésnek semmi jelentősége a scudetto szempontjából, azonban fontos, hogy fenntartsuk a hazai veretlenségi sorozatot. Ezen kívül technikai szempontból is fontos, hogy jó mérkőzést játsszunk.

Ezen a téren még javulunk kell, ahogyan az intenzitás és a karakter szempontjából is. Szükségünk lesz néhány kiváló teljesítményre ahhoz, hogy elérhessük a céljainkat. Ez a két bajnoki mérkőzés hasznos lesz, ahogyan az edzések is, hogy fenntartsuk a fizikális és mentális kondíciónkat.


Nem gondolhatunk arra, hogy június 6-ig pihenünk, máskülönben mindent kikapcsolnánk és ágyban maradnánk addig, attól tartva, hogy megsérülünk. Az életben szükség van némi fatalizmusra. Higgadtan kell dolgoznunk tovább, s a lehető legjobb módon kell felkészülnünk erre a két megmaradt mérkőzésre.

Szombat után pihenhetünk három napot, ami különösen fontos, mivel ez a csapat egy fél napot sem lazíthatott február vége óta, amikor volt egy válogatott szünet is.

Amennyire fontos, hogy dolgozzunk, annyira fontos a pihenés is. Mindamellett fel kell készülnünk a Bajnokok Ligája döntőjére is. Ezt azonban nyugalomban kell tennünk, túlzott nyomás nélkül. Nem mehetünk Berlinbe idegességgel telve, máskülönben még futni sem lennénk képesek. 
Lassan, lépésről lépésre, napról napra, fel fogunk készülni az előttünk álló mérkőzésekre."

A Juventus június 6-án, a berlini Olympiastadionban csap össze az FC Barcelonával a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében.

"Azt gondolom, hogy rendkívül nehéz mérkőzés lesz, azonban egy döntőről beszélünk. Az Olasz Kupa döntője szerdán megmutatta nekünk, hogy a pontszámban mutatkozó különbség nem dönti el előre a mérkőzést. A berlini döntő esetében sem lesz ez másként.

Bizonyosan nem jelent majd hátrányt számunkra a tapasztalatlanságunk. Úgy gondolom, hogy jellemvonások tekintetében ez a csapat nagyon hasonlít arra, amely tizenkét esztendővel ezelőtt döntőt játszott. Az erős jellemvonások ugyanakkor hozzátartoznak a Juventus arculatához. A lehető legjobban fel kell készülnünk, s taktikailag jól kell játszanunk.

Mikor az ember egy ilyen mérkőzést játszik, nem gondolhat csak a védekezésre, s nem támaszkodhat kizárólag az erőnlétre. Ma szemügyre veszem a csapatot, hogy felmérjem kik a leginkább fáradtak, s kiknek van szükésgük feltöltődésre. Jelen pillanatban edzenünk és játszanunk kell, de döntő fontosságú a sérülések elkerülése.

Tegnap felmértem azokat, akik szerdán pályára léptek. Néhányan fáradtabbak a többieknél, de azt kell mondanom, hogy a csapat nagyon jól teljesít. Rengeteget futottak, egészen a legvégéig, nagy intenzitással. A mérkőzés előrehaladtával, egyre jobbak lettek.

Ez egy fontos győzelem a Bajnokok Ligája döntője előtt, azonban ahhoz, hogy fenntartsuk a fizikális állapotot, edzeni és játszani kell. Kedden ugyanakkor Marchisio, Sturaro és Morata nélkül játszottunk, így vannak olyan játékosok, akik készen állnak a holnapi mérkőzésre. Érthető azonban, hogy néhány játékosnak pihenőt kell adnom."

A szezon végéhez közeledve egyre szaporodnak a nyári átigazolási szezonnal kapcsolatos pletykák, azonban Allegri egyelőre nem kívánta kommentálni a sajtó találgatásait.

"Még nem beszéltem Pirlóval, ahogyan Tévezzel sem. Még az égvilágon senkivel sem beszéltem, mivel van előttünk egy cél, amellyel foglalkoznunk kell. Lesz időnk beszélni az átigazolási piacról, de jelen pillanatban ennek semmi értelme nem volna."

Allegri úgy véli, hogy a sikerek még vonzóbb teszik majd a Juventust, s egyre több játékos szeretne majd Torinóba igazolni, ahogyan egyre kevesebben szeretnének majd távozni is onnan.

"Amikor a csapat bejut a Bajnokok Ligája döntőjébe, s különösképpen azután, hogy évek óta nyernek Olaszországban, érthető, hogy jelentősen megnövekszik a klub vonzereje. Normális, hogy a már itt levő játékosok maradni akarnak, míg mások a Juventushoz szeretnének igazolni.

A Juventus idén bejutott a döntőbe, de ez nem így történt minden évben, ezért meg kell néznünk a többi nagy csapatot. A Juventus célja, hogy minden évben ott legyen a negyeddöntőben. Ha ez sikerül, megpróbálhatunk a döntőbe vagy az elődöntőbe jutni, ez mindig az adott év függvénye.

Ez azt jelenti, hogy a Juventus vonzereje világszerte növekedni fog, különösképpen abban a tekintetben, hogy a játékosok ide akarnak majd jönni, s nem akarnak majd távozni.

Ami Dybalát illeti, nem tudom, hogy az üzlet miként alakult, azonban ő egy top játékos, aki a Juventushoz érkezik."

A Juventus egy másik nyári érkezője az a Domenico Berardi lehet, aki az előző szezonban négy gólt vállalt az AC Milan ellen, s ezzel véget vetett Massmiliano Allegri milánói pályafutásának, most pedig ismét három gólt lőtt a Juventus mesterének egykori csapata ellen.

"Az a négy gól elég sok volt azon az estén." - mondta Allegri nevetve. "Múlt héten közel járt hozzá, de hiányzott még egy gól. Berardi egy remek technikával rendelkező játékos, azon fiatalok egyike, akik a nemzeti csapat alapját jelentik majd."

forrás: juventuz.blog.hu