Recent comments

Friss Hírek

GIACCHERINI: Fiatal játékosként nehéz érvényesülni a Serie A-ba

Emanuele Giaccherini legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy örül annak, hogy ismét Antonio Conte vezénylete alatt futballozhat, és elkötelezett a Sunderlanddel kötött szerződés mellett, valamint nem titkolta, hogy Balotelli közel sem tökéletes játékos.


 „Véleményem szerint felelősséggel jár, hogy Antonio Conte ennyire értékel engem.” - mondta Emanuele Giaccherini sajtótájékoztatón.

„A csütörtöki, Hollandia elleni mérkőzés jelentette számomra a legtöbbet, mivel benne voltam a nemzeti válogatottban. Amíg az edző lehetőséget biztosít számomra a játékra, mindig örömmel állok majd a rendelkezésére.

A Juventusban nem volt egyszerű kezdőbe kerülni. A sorban előttem volt néhány játékos, így például Paul Pogba és Claudio Marchisio. Csak bizonyos szinten számítottam Antonio Conte hívására, mivel idén nem sokat játszottam a Sunderland mezében.

Beismerem, hogy Antonio Conte kinevezésekor szövetségi kapitánynak úgy éreztem, nagyobb esélyem van bekerülni a válogatottba.

Nem tudom, igaza volt-e Antonio Contének, amikor azt mondta, nagyobb megbecsülésben részesülnék, ha külföldi lennék. Azt tudom, hogy a fiatal olasz játékosokat nemigen veszik számba az olasz első osztályban, és hogy az olasz csapatoknak jobban kellene saját utánpótlás akadémiákra támaszkodniuk.”

Emanuele Giaccherini nem volt benne az olasz válogatott keretében a brazil világbajnokságon, így nem segíthette csapatát.

„Sajnálom, hogy nem lehettem ott. Hogy a fiatal vagy idősebb generációhoz tartozok? Már két éve a válogatottban voltam, így mindkét táborhoz tartozok valamennyire. Valahol ott vagyok középen.” - mondta mosolygósan a huszonkilenc éves játékos.

Ugyan nem jutott rengeteg játéklehetőséghez, a Juventus egykori középpályása nem bánja döntését.

„Nem bántam meg az Angliába költözést. A tavalyi szezon nem volt kiemelkedő, azonban véleményem szerint annyira rossz se volt. Huszonöt meccset kaptam, és öt gólt lőttem. Biztos vagyok benne, hogy idén még jobb mutatóim lesznek.

A nyáron nem vette fel velem a kapcsolatot egyetlen olasz klub sem. A Sunderlanddel kötött szerződésem 2017-ig érvényes, és boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

Nem Giaccherini az egyetlen olasz a Premier League-ben, bár az olasz szövetségi kapitány nem hívta be a Liverpool nyáron igazolt csatárát, Mario Balotellit.

„Ezt a döntést az edző hozta. Mario nagyszerű játékos, aki a jövőben nagy hasznára válhat a válogatottnak, még ha van néhány hibája is. Semmi se utal arra, hogy legközelebb se lesz ott a válogatott keretben.”

A várakozások szerint Emanuele Giaccherini kezdő lehet a Norvégia elleni keddi EB-selejtezőn.

„Nem hegyezhetjük ki a meccset a fizikai fölény megszerzésére, inkább a dinamikus játék és a ritmus a fontos. Csak így lehetünk képesek jól teljesíteni.” - zárta a sajtótájékoztatót az olasz válogatott angliai idegenlégiósa.

forrás: juventuz.blog.hu