Recent comments

Friss Hírek

Milan: Csalódott nyilatkozatok a vereség után

A tabella harmadik helyén álló Napoli biztosan verte meg a középmezőnyben sínylődő Milant a Serie A 23. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén.




CLARENCE SEEDORF: “Nyugodtnak kell maradnunk és a szezon végéig a lehető legjobban kell teljesítenünk. A sportolóknál nagyon gyakori eset, ha elérzékenyülnek. Nem Mario az első, akit sírni láttam. Vannak olyan játékosok, akik így fejezik ki érzelmeiket. Kaká és Honda is beteg volt, így Abate jobb oldali támadóként játszott. Essien és Taarabt is kezdett. Abate szenvedett az első félidőben, így inkább Urbyt küldtem a jobb szélre, aki az elmúlt idényekben már szerepelt azon a poszton. De Jong és Essien azért kezdett egyszerre, mert hamarosan itt a Bajnokok Ligája, és mivel Montolivo és Muntari sem áll rendelkezésemre, így össze kell szokniuk. A Napoli jól játszott, de nem vagyok csalódott. A következő ellenfél a Bologna lesz. Fizikailag és szellemileg is a toppon kell lennünk. Néha az eredmények nem tükrözik a valóságot. Az én ötletem volt Abate szerepeltetése, azt hittem, hogy beválhat.

 Mertens? Nagyszerűen játszott”.
 
“Talán az eredmény visszalépés a korábbiakhoz képest, de láttam pozitív dolgokat. 

Taarabt? Nagy mérkőzést játszott és keményen dolgozott. Gyönyörű gólt szerzett, amivel bebizonyította remek adottságait. Mexés volt a kapitány, mivel a karszalag extra motivációs erőt jelent”.

ADEL TAARABT: “Egy álom vált valóra, hogy góllal debütálhattam a Milanban. Az eredményt illetően csalódott vagyok, mert nem nyertünk. Kedvelem ezt a csapatot. Elégedett vagyok a gólommal, de még nem vagyok 100 százalékos állapotban. Néhány hét alatt rendben leszek. Reinának gólt lőni nagy kihívás. Napoli egy nagyszerű csapat és sok kiváló játékosuk van. Boldog vagyok, hogy Mario mellett játszhatok. A gólomat a családomnak ajánlom”.

RICCARDO SAPONARA: “Biztos vagyok benne, hogy a jövőben javulni fogunk, különösen az eredmények tekintetében. Minden tőlem telhetőt megteszek. A szezonom nem úgy kezdődött, ahogy reméltem, de a Milan játékosa vagyok, ami mindig is a legnagyobb álmom volt. Fizikailag egyre jobb vagyok és örülök, hogy visszatértem. Ha az edző is úgy gondolja, akkor készen állok, hogy pályára lépjek és segítsek a csapatnak”.

forrás: acmilan.hu