Recent comments

Friss Hírek

A Juve kiszenvedte a győzelmet a Torino ellen

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójának vasárnap esti programjában, a torinói városi derbin a gyengén játszó listavezető Juventus sovány, de annál értékesebb győzelmet aratott a Torino felett.


Óriási hangulatban kezdődött a városi rangadó Torinóban. 

Az első öt percben a Juventus ragadta magához a kezdeményezést, a Torinónak ugyanennyi időre volt szüksége ahhoz, hogy magához térjen.

Megélénkült a meccs, viszonylag nyílt sisakos küzdelmet láthatott a közönség. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és remek ritmusban harcoltak a csapatok.

Ez az iram nagyjából 25 percig tartott, utána kicsit visszavettek a lendületből. A Torino behúzódott a kapuja elé, a Juventus pedig kereste a rést a védőfalon. Bár úgy tűnt, nehéz lesz megtalálniuk, Tévez gondoskodott róla, hogy örvendezzenek a zebrák.

A 30. percben ugyanis a bal oldalon bontakozott ki a Juventus akciója. Asamoah középre tálalt, a kaputól 17 méterre, háttal álló Tévez elé, aki fordulásból nagy gólt ragasztott Padelli kapujának jobb alsó sarkába. Gyönyörű alakítás volt. 1–0

A félidő hátralévő részében is inkább a pályaválasztók voltak aktívabbak, de az előnyük megnyugtatta őket, és csak a biztosra mentek. A Torinóban nem volt meg a kellő átütőerő, Buffonnak alig-alig kellett védenie.

A második félidőben sokáig semmi különös nem történt. Gyürkőztek egymással a csapatok, a Juventus átengedte a kezdeményezés lehetőségét a Torinónak. A bordómezesek jöttek is előre becsülettel, de hiába kaptak jó helyzetből szabadrúgásokat, ha még a kaput sem találják el, nehéz gólt lőni. 

Az utolsó tíz percre teljesen beszorult a rendkívül gyengén játszó Juventus, de teljesen meddő volt a Torino támadójátéka. A bűn rossz második félidőt jobb lenne elfelejteni, de ez viszonylag könnyű lesz annak, aki látta, mert nincs is mire emlékezni.

Juventus–Torino 1–0 (Tévez 30.)

forrás: NSO