Recent comments

Friss Hírek

Tévez: Magamra találtam

Carlos Tévez nyilatkozatában elmondta, hogy a Juventusban újra megerősödött és magára talált. 


Jelenleg elégedett a teljesítményével és örül, hogy hét évnyi Premier Liga játék után is meg tud még erősödni.

A 30 éves csatár a Manchester Cityből érkezett a nyáron, és idáig 13 találata van a Serie A-ban. De úgy gondolja, hogy a Juventusnál, Antonio Conte segítségével, folytathatja eddigi remek pályafutását Olaszországban.

„A profi karrierem folytatása nem egy olyan dolog volt, ami igazán érdekelt, csak a családommal szerettem volna lenni és pihenni. De amikor megtudtam, hogy a Juventus szeretne a sorai között tudni, nem kellett sokat gondolkodnom, mindenképp alá szerettem volna írni.”

Tévez kitért Antonio Contéra is, akit bajnoknak tart.

„Conte egy bajnok. Ő mindig győzni akar és mindent megtesz azért, hogy már a meccsek előtt mindent az irányítása alá vegyen. Úgy készül fel a mérkőzésekre, mint senki más.”

Amikor Tévez a Juventushoz igazolt és megkapta a 10-es számú mezt, többen is azt kérdezték tőle, hogy milyen érzés egy ilyen nagy jelentőséggel bíró mezt magára öltenie mérkőzések előtt. De az argentin csatár elmagyarázta, hogy a harcos természetéből fakadva szerinte tudja teljesíteni az elvárásokat.

„Mint már korábban is mondtam, az első naptól fogva, mikor ide kerültem mindig is tiszteletben tartottam a mezt, amit viseltem és azokat is, akik előttem játszottak benne. De amikor magamra öltöm a Juventus mezét, majdhogynem elfelejtem, hogy milyen szám is van a hátamon. Amit viszont sosem felejtek el, az az, hogy harcolnom kell a Juventusért és a legjobbat kell nyújtanom a pályán a csapat érdekében.”

A Téveztől  már megszokott elszántság és hajthatatlan vágy a Trabzonspor elleni mérkőzésen is észrevehető volt, ahol csapatát két gólpasszal segítve, 2-0-ra megnyerték az első felvonást. Nyilatkozatában pedig elmondta, számára az a legfontosabb, hogy segítse csapatát egy a már elkezdett küldetés sikeres teljesítésében Törökországban.

„Nem vagyunk kipihentek, de továbbra is ki kell tartanunk és játszanunk kell, hogy egy nagyszerű eredményt érhessünk el. Az, hogy nem sikerült betalálnom a Trabzonspor ellen, nem keserít el, mert boldog vagyok, hogy a csapat tudott győzni, és ez számomra sokkal fontosabb a gólszerzésnél. Ezzel a győzelemmel elégedettek vagyunk és így magabiztosabban utazhatunk Törökországba, de tudjuk, hogy még bármi történhet ott is, ezért nem szabad félvállról vennünk. A második félidőben voltak nehéz pillanataink ezért megpróbáltunk jobban koncentrálni. Nagyon fáradt voltam a mérkőzés után, de úgy gondolom, készen állok a derby-re. Már alig várom, hogy pályán lehessek vasárnap.”

Téveznek nem ez lesz az első torinói derby-je, ugyanis már szeptember elsején a Stadio Olimpicoban 1-0-ra megnyert mérkőzésen is pályára lépett, ahol sajnos a 35. percben le kellett őt cserélni, miután Ciro Immobile csúnya becsúszása során megsérült. 

Ebből később, kisebb nézetletérés is született kettejük között, ugyanis Tévez a sérült bokájáról készített képet feltöltötte Twitterre, ami Immobilenek nem tetszett és ezt egy nyilatkozatában el is mondta: 



„Őszintén szólva nagyon csalódott voltam, amikor megláttam ezeket a fotókat Téveznél, mert szerintem ez nem volt szép tőle. Tévez az ellenfelem, de sosem akartam ártani neki. Azért is voltam szomorú, mert e képek után többen is elkezdtek úgy nézni rám, mint aki egy állatként viselkedik a pályán, ami nem történt volna meg, ha Tévez nem teszi közszemlére ezeket a képeket.”

Tévez rögtön válaszolt is Immobilenek:

„Nem akartam ártani neki ezekkel a képekkel. Ő egy nagyszerű játékos és én mindig tisztelettel beszélek az ellenfeleimről. A képeket csak azért tettem fel, mert a torinói szurkolók szerint helytelenül ítélte meg a bíró a helyzetet. Nem értek egyet azokkal, akik úgy gondolják, hogy a bírók sokszor a Juventus érdekében döntenek rosszul, ezért is akartam felrakni a képeket.”

forrás: juventushungary.hu