Recent comments

Friss Hírek

Totti nélkül is nyerni tudott a Roma a Bologna otthonában

A Serie A 25. fordulójának nyitó mérkőzésén a Roma 1–0-ra legyőzte idegenben a Bolognát.


A Bologna kezdte jobban a mérkőzést, Morgan De Sanctisnak az első negyedórában két komolyabb védést is be kellett mutatnia. Ezt követően kiegyenlítődött a játék képe, sőt, a Roma fokozatosan átvette az irányítást a mérkőzés fölött. 

A 18. percben csak a szerencse mentette meg a hazaiakat a góltól, Mattia Destro lövését követően a labda a bal oldali kapufát találta el, majd végigpörgött a gólvonal előtt, de egyszer sem akart befelé pattanni.

A félidő végén viszont már semmi sem tudta megmenteni a Bolognát. Gervinho tört be a tizenhatoson belülre három védő szorításában a 37. percben, lekészített labdáját aztán Miralem Pjanic tette precízen középre, Radja Nainggolan pedig öt méterről kilőtte a kapu bal oldalát. Ez volt a középpályás első bajnoki gólja a Roma játékosaként. 0-1


Érdekesség, hogy pályafutása első olasz bajnoki gólját is a Bologna ellen szerezte.

A második játékrész elején is nekiugrott ellenfelének a Bologna, de sokáig nem tudta feltörni a rómaiak védelmét, ám a 73. percben Andrea Mantovani fejelt a bal alsó sarok mellé centikkel. Eközben a vendégek szinte csak a védekezésre koncentráltak, beszédes volt, hogy egy perccel később csatár helyére védőt hozott be Rudi Garcia. 

Bologna–Roma 0–1 (Nainggolan 37.) 

forrás: NSO