Recent comments

Friss Hírek

Lazio: Közel egy hónap kihagyás vár a brazil védőre

A Sassuolo elleni meccset bár megnyerte Reja csapata, egy fontos láncszemet elvesztettek: a 34 éves brazil belső védőjük, André Dias kicsit kevesebb, mint egy hónapig nem tud játszani, ami mind a Serie A-ban, mint az Európa Ligában kihatással lehet a csapat teljesítményére.

 
“A vizsgálat után megerősíthetem, hogy első fokú elváltozást észleltünk André bal combjának alsó részén.” – mondta Roberto Bianchini. “Bár a sérülés nem különösebben súlyos, könnyebb munkát kell végeznie, és nagyon kell figyelnie a felépülésre, ami az ő esetében egy személyre szabott edzésprogramot jelent. Az első diagnózis alapján arra számítunk, hogy 20-21 napig nem lesz bevethető.”

Azért jött a legrosszabbkor a sérülés, mert a Lazio egyébként sem áll túl jól belső védőkkel, és most jön a szezon legsűrűbb időszaka: március a meccsdömping ideje az európai bajnokságokban, és reméljük, az EL-ben is sok elfoglaltsága lesz még a Laziónak. 

Bár ehhez például meg káne verni idegenben csütörtökön a Ludogorets Razgrad csapatát, ami nem lesz olyan egyszerű, tekintve hogy a bolgárok Rómában 1-0-ra nyerni tudtak.

forrás: azzurri.co.hu