Recent comments

Friss Hírek

Conte: Sokkal jobban játszottunk, mint az első mérkőzésen

Antonio Conte fiai magabiztos játékkal léptek át a Trabzonspor gárdáján, s a mester elégedetten értékelte a mérkőzés tapasztalatait, azonban elárulta, hogy roppant nehéz csatára számít a következő fordulóban, ahol a zebramezes csapat ellenfele a hazai rivális Fiorentina lesz majd.

 
"Nagyon elégedett vagyok, mivel ez egyértelműen minden szempontból jobb teljesítmény volt, mint amit az első mérkőzésen nyújtottunk." - nyilatkozta Conte a Sky Sport Italianak.

"A megfelelő hozzáállással játszottunk, míg Torinóban csupán szórványosan tudtuk azt csinálni, amit szerettünk volna. A továbbjutás kérdését is kockára tettük az első mérkőzésen." 

A kevés játéklehetőséghez jutó Sebastian Giovinco remek teljesítménnyel adott választ az őt kritizáló szurkolóknak, hiszen gólpasszal segítette Osvaldót, s aktív szerepet vállalt a támadások építéséből.

"Ahhoz, hogy a Serie A-ban és az Európa Ligában is folytatni tudjuk, mindenkire szükségem lesz. A srácok némelyikével a kritikusok rosszul bánnak, azonban önbizalmat nyerhetnek, s formába lendülhetnek ezeken a mérkőzéseken."

"Giovinco remek teljesítményt nyújtott a passzaival, de jogosan ideges, ha nem sikerül betalálnia. Ő egy csatár, ezért gólszerzésre kellene törekednie."

"Tegnap elmondtam, hogy senki sem várhatja azt tőlünk, hogy védekezni érkezünk ide, hiszen az elejétől fogva megpróbálunk gólt szerezni, s pontosan így is tettünk. Amikor a mérkőzés eldőlni látszott, lehetőségem nyílott arra, hogy néhány változtatást eszközöljek, s pihentethessek olyan játékosokat, mint Paul Pogba és Martin Cáceres."

Claudio Marchisio a pihentetett Andrea Pirlo posztján próbálhatta ki magát, s Conte elégedett volt azzal, amit látott.

"Marchisio rendelkezik mindazzal, ami ahhoz szükséges, hogy jól teljesítsen ezen a poszton. Ha elkezdi hosszú passzokkal segíteni a csatárokat és az előretörő középpályásokat, akkor hatalmas meglepetésre lesz képes ebben a szerepkörben. Természetesen Andrea Pirlo az első számú jelölt, de Marchisio bebizonyítja, hogy megfelelő helyettes lehet, s ez megnyugtató."

A Juventus bejutott a kiírás legjobb tizenhat csapata közé, ahol sokkal erősebb ellenfél, az ősi rivális Fiorentina lesz majd a következő ellenfél.

"Természetesen soha sem jó, ha két azonos országból származó csapat találkozik a legjobb tizenhat között, mivel szeretnénk, ha az olasz csapatok a lehető legtovább jutnának a versenysorozatokban."

"A Fiorentinát kaptuk a sorsolás alkalmával, s a továbbjutás határozott szándékával nézünk szembe velük, s tisztában vagyunk azzal, hogy Vincenzo Montella csapata nagyon nehéz akadályt jelent majd."

Contét azzal kapcsolatosan is megkérdezték, hogy a Bajnokok Ligája kiesés, majd az azt követő Európa Liga szereplés vajon segítségére lehet-e a Juventusnak abban, hogy még gyorsabban fejlődjön tovább.

"Az előző szezon során úgy gondoltam, hogy a Bajnokok Ligája szereplésünk kivételes volt, hiszen a Chelsea kárára kvalifikáltuk magunkat, majd csak a Bayern München állított meg bennünket. Úgy hiszem, hogy egy olyan időszakot nyitnak most, amelyet nehéz lesz megszakítani."

"Idén csalódást keltettünk a csoportkörben, de előfordulhat ilyesmi, hiszen Buffon, Pirlo és Tévez kivételével kevés olyan játékosunk akad, aki két számjegyű alkalommal szerepelt volna ebben a sorozatban."

"Elmondtam, hogy türelemre lesz szükség, s a csapatnak fejlődnie kell. Ugyanakkor meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen mérkőzések jó reklámot jelentenek az olasz labdarúgás számára külföldön."

forrás: juventuz.blog.hu