Recent comments

Friss Hírek

Roma: 2016-ra készül el az új stadion


A Roma elnöke James Pallotta elmondta a sajtónak, hogy már szinte mindent előkészítettek, hogy megkezdődhessen a klub új, 60 ezer férőhelyes stadionjának építése, ami a tervek szerint 2016-ra készül el.


A Giallorossi és az amerikai tulajdonosok célja, hogy a Juventus után a fővárosi klub is saját stadionnal rendelkezzen – a Stadio Olimpicot a Lazioval közösen a Római önkormányzattól bérlik.

„Én szívesen használtam volna a Colosseumot, da azt mondták, hogy az már foglalt.” mondta Pallotta az Il Sole 24 ore-nak „A viccet féltre téve, már majdnem kész vagyunk mindennel. Már számos találkozón és megbeszélésen túl vagyunk Roma polgármesterével és az önkormányzattal.”

„Több mint száz lehetséges helyszínt néztünk meg, amit a tanácsadóinkkal mostanra háromra szűkítettünk. Most meg kell hoznunk a végső döntést.”

„A 60 ezer férőhelyes stadion, amiben boltok és éttermek is lesznek és a világhírű építész Dan Meis tervezett, a tervek szerint a 2016-os Európa bajnokságra készül el.”



olaszfoci.hu