Recent comments

Friss Hírek

Azzurri: Prandelli büntetésből majdnem kihagyta Balotellit a keretből


Büntetésből majdnem kihagyta keretéből Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Mario Balotellit. 


Elismerem, nagyon mérges voltam rá, hogy akkor vállalta a szemműtétjét, amikor a nemzeti együttes első két világbajnoki selejtezőmérkőzése volt szeptemberben. 

Emiatt elgondolkodtam, hogy behívjam-e, de ekkor azokra a meccsekre gondoltam, amelyeken címeres mezben játszott, s ez meggyőzött” – mondta a szakvezető, aki a nyári Európa-bajnokságon – többek között Balotelli remeklésének köszönhetően – ezüstéremig vezette a Squadra Azzurrát.

Az olaszok egy-egy győzelemmel és döntetlennel kezdték a selejtezősorozatot, s pénteken Örményországba látogatnak, kedden pedig Dániát fogadják Milánóban.

Prandelli arról is beszélt, hogy bár kihagyta a keretből az Eb másik vezéregyéniségét, Antonio Cassanót, ez nem jelenti azt, hogy a játékos számára befejeződött a válogatott karrier, de most elsősorban a fiatalokat szeretné látni.


sport365.hu