Recent comments

Friss Hírek

Abbiati: Még mindig fáj a karom Hulk lövésétől


A labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának második fordulójában a Zenit hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedett a Milantól. A milánóiak kapusa, Christian Abbiati a mérkőzés után elmondta, Hulk egyik életerős lövését ugyan hárította, de azóta is fáj a keze.


Abbiati számtalan nagy védéssel járult hozzá a milánóiak Zenit ellen aratott tegnapi győzelméhez. A 35 esztendős kapus a találkozót követően elmondta, fontos volt, hogy jó eredményt érjenek el, valamint dicsérte a csapat fiatal támadóját, a Milan második gólját szerző Stephan El Shaarawyt. 

A négyszeres olasz válogatott kapus megjegyezte, számára maradandó nyoma maradt a mérkőzésnek.

„A második félidőben bemutatott védéseimnek nagy szerepe volt a győzelemben. A legnagyobb védésre Hulk szabadrúgásánál volt szükség. 

Hatalmas erővel rúgja meg a labdát, még mindig fáj a karom attól a lövéstől” – nyilatkozta Abbiati, aki ennek ellenére vélhetően nem bánta meg, hogy hárította a brazil válogatott támadó bombáját.


NSO.hu