Recent comments

Friss Hírek

Ez a dressz túl nagy presztízsű, nem ezt érdemli!

Az AC Milan kapusa, Diego López elmondása szerint az együttes nem fogadhatja el, hogy csak a tabella második felében helyezkedik el.


Az öt meccs óta nyeretlen, a legutóbbi három meccsén pontot sem szerző együttes csupán jobb gólkülönbségével előzi meg a Palermót, és áll a 10. helyen négy fordulóval a vége előtt. 

Bár a nyáron a Real Madridtól érkező játékos azon kevesek közé tartozik, akik dicsérhetők voltak a szezonban, nem érzi magát kivételnek.

„Ugyanolyan felelősnek érzem magam, mint bárki más – mondta a La Gazzetta dello Sportnak Diego López. – Nehéz számunkra megérteni, rengeteg dolog romlott el. Mi mindannyian felelősek vagyunk, többet kell adnunk az edzéseken és a meccseken is.”

„A büszkeség azt jelenti, hogy reagálnunk kell. Ez a mez túl nagy presztízsű ahhoz, hogy elfogadjuk ezt a helyzetet. Még, ha úgy is érezzük, hogy többet érdemeltünk volna, a tabella nem hazudik. Hétről hétre azt gondoltuk, hogy a dolgok megváltoznak, de ez nem következett be. Nagyon vágyom rá, hogy győzelmeket arassunk, és a Milan ismét nagyszerű legyen” – tette hozzá a spanyol kapus.


forrás: NSO