Recent comments

Friss Hírek

Olasz Kupa: Gervinho duplázott, ötgólos meccsen nyert a Roma

A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén az AS Roma hazai pályán 3–2-re legyőzte a Napolit. 


A nápolyiak meglepetésre sima, 3–0-s vereséget szenvedtek a bajnokságban a hétvégén az Atalantától, így nem csoda, hogy hatalmas volt a bizonyítási vágy a vendégekben. 

A rövid pihenő után újra helyet kapott a kezdőben Marek Hamsík és Gonzalo Higuaín is, ez pedig láthatóan jó hatással volt az együttes támadójátékára. 

Jól is kezdett a Napoli, Higuaín és Callejón megindulásai után akár a vezetést is megszerezhette volna a vendég együttes, de a Roma védői jól zártak. 

Az első 10 perc után aztán magára talált a hazai csapat, amely a kezdeményezést is átvette. Sokáig az első találatra sem kellett várni. A 13. percben Francesco Totti ugratta ki remek ütemben a leshatáron helyezkedő Gervinhót. Az elefántcsontparti csatár a labdaátvétellel lehagyta Reinát is, így már csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba passzoljon 5 méterről. 1–0
 
A gól láthatóan megfogta a Napoli játékosait, akik sorra engedték el a széleken a rómaiakat. A hazaiak persze ezt nem hagyták büntetlenül, és a 32. percben a második találatukat is megszerezték. Kevin Strootman gondolt egy merészet és bombázott 30 méterről. Reinának esélye sem volt, a holland középpályás elképesztően kilőtte bal lábbal a bal felső sarkot. 2–0 

A fordulás után aztán a semmiből, a 47. percben szépített a Napoli egy érdekes szituáció után. Gonzalo Higuaín lépett ki a bal szélen Insigne kiugratása után, majd egészen lehetetlen szögből, kiszorítva lőtt. A hazaiak kapusa, De Sanctis hatalmasat hibázott, a megpattanó labda pedig így átcsúszott a kezei között és utat talált a kapuba. 2–1
 
A 70. percben második nagy helyzetéből második gólját is megszerezte a Napoli. A Hamsík helyére beálló Mertens első labdaérintéséből egy kiugratás után elfektette védőjét, majd a tehetetlen De Sanctis mellett 8 méterről a kapuba lőtt. 2–2

A 88. percben újra előnybe került a Roma. Florenzi indította nagyszerűen a szélen Gervinhót, aki tolt egyet a labdán, majd ellőtt a szöget rosszul záró Reina mellett. 3–2 

Gól ezt követően már nem született, így érdekes visszavágóra számíthatunk február 12-én.

ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSAS Roma–Napoli 3–2 (Gervinho 13., 88., Strootman 32., ill. De Sanctis 47. – öngól, Mertens 70.)

forrás: NSO