Recent comments

Friss Hírek

Milan: Szerződtették volna Xavit


A Milan szerződtette volna a Barcelona világ- és Európa-bajnok középpályását, Xavit, amikor a spanyol válogatott labdarúgó még a Barcelona B-t erősítette.
“Amikor Xavi a Barcelona B csapatában játszott, Adriano Galliani úr négy éves szerződést ajánlott fel. De úgy döntöttem hogy elutasítom a Milan ajánlatát, mert úgy gondoltam hogy az ő távozásával szétszakadna a család. Különben is mindig biztos voltam benne, hogy bár nehéz lesz, de sikeres lesz a Barcelonában” – mondta Xavi édesanyja, Maria Merce Creus a Cuatro TV-nek.

 Az édesanya szavai egyébként semmilyen újdonságot nem jelentettek. 2010 decemberében ugyanis Galliani azt nyilatkozta, hogy “néhány éve milliméterekre voltunk Xavi leigazolásától, akit mindig is nagyon kedveltem. 

Beszéltünk az édesapjával is, aztán végül ő úgy döntött, a Barcánál marad. Gyönyörű futballt játszanak, nem tudom, hogy képesek rá az év mind a 12 hónapjában. Remekül bánnak a labdával és nagyon gyorsan futballoznak. 

Jelen pillanatban sztratoszférikus magasságokban járnak, de a fociban mindig van fent és lent”– mondta Galliani.

 A 32 éves középpályás már több mint 450 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a spanyol csapatban, ahol többek között 6 La Liga, 3 BL, 5 Spanyol szuperkupa és 2 Európai szuperkupát nyert.


acmilan.hu