Recent comments

Friss Hírek

Zeman: Ez borzalmas volt


Talán nem esünk túlzásba, ha azt írjuk, hogy a legtöbb Juventus szurkoló alig várta, hogy egy méretes zakót követően mit is nyilatkozik az AS Roma – Bianconeri szimpatizánsok által nem igazán kedvelt – vezetőedzője, Zdenek Zeman. Íme, a 65 éves edző, mérkőzés utáni nyilatkozata:

Megpróbáltuk játszani a saját játékunkat, de nem sikerült. Nem kérdés, a Juventus uralta a mérkőzést, és végig jobb volt nálunk. Nem tudunk igazán védekezni és támadni sem, mivel végig nyomás alatt voltunk. A probléma az, hogy hiába találjuk meg a megfelelő játékstílust, ha nem védekezünk egy emberként, akkor olyan rések keletkeznek, amelyek kiszolgáltatottá teszik a csapatot. 

Ugyanez történik, ha nem játsszuk meg elég gyorsan a labdát. Folyamatosan dolgozunk, de ez a meccs borzalmas volt. Bárkit térdre kényszerít, ha három gólt kap hét perc alatt.” 

„A Juventus előrébb jár, mint mi, hiszen már jól ismerik egymást a játékosok, nekünk pedig még sokat kell dolgoznunk, és fejlődnünk. Hogy ódivatú módszereim lennének? Amikor azt látom, hogy a csapat az elképzeléseim szerint játszik, akkor megfelelő visszaigazolást kapok, de ma este vajmi keveset láttam abból, amit az edzéseken gyakoroltunk. 

Talán a Juventus annyira ijesztő volt, hogy nem tudtunk kibontakozni.” – zárta a mondandóját Zeman. Mindenesetre a meccs után mi nem szívesen lettünk volna a játékosok helyében egy öltözőben, a híresen szigorú cseh mesterrel.


azzurri.co.hu