Recent comments

Friss Hírek

BL: Chelsea-Juventus: Játékos osztályzatok


Gianluigi Buffon: 6,5

A Juventus ikonja 400. meccsén felemásan szerepelt: bár kapott két gólt, de ezekért nem vonható felelősségre, ugyanakkor csapata nagyon fontos pontot szerzett, ő maga pedig több remek védést is bemutatott. Akármi is lett volna a végeredmény: rajta semmi nem múlt.

Andrea Barzagli: 6

Tavaly képtelen volt hibázni, idén ez már nem mondható el róla - az ex-Wolfsburg védő néhány apróbb hibát ma is elkövetett, de emellett remekül oldotta meg a feladatát, többször is fontos szituációban szerelt, és egyszer sem feledkezett meg arról, hogy utolsó védőként nem szabad átlépnie a felezővonalat.

Leonardo Bonucci: 5

Többször is hibázott a Juve üdvöskéje, Oscar első góljánál olyan szerencsétlenül ért labdához, hogy az egyébként veszélytelen lövés a hálóban kötött ki, így - bár a találatot végül a brazilnak jegyezték - gyakorlatilag öngólt szerzett. Ezen kívül is akadtak bizonytalanságai, a felívelései és megidulásai pedig még mindig teljesen céltalanok, de talán a következő mérkőzésekre jobban összekapja magát.

Giorgio Chiellini: 6,5

A Gladiátor ma újra igazi vezérként működött, a meccs elején bemutatott kisebb megingásaitól eltekintve remek mérkőzést tudott le. Elöl, hátul, szélen, középen, jobb és bal oldalon: Chiellini mindenhol ott volt. Számtalan remek szerelés mellett néha még a támadásépításre is futotta tőle.

Stephan Lichtsteiner: 6

Szokásához híven rengeteget futott, remekül játszotta be a pálya jobb szélét. Ashley Cole mellett bár nem számíthatott könnyű mérkőzésre, érzésünk szerint ő nyerte a párharcot. Ha sikerülne javítania beadásai minőségén és pontosságán, végleg a világ egyik legjobb jobb oldali védője válhatna belőle.

Arturo Vidal: 7,5 (A mérkőzés legjobbja)

Arturo a Juventus (mérkőzés) legjobbja címet nem csak góljával érdemelte ki, mezőnymunkája szintén kiemelkedőnek tekinthető. Jellemzi teljesítményét, hogy 90 percen keresztül csúszik-mászik a labdáért, és amellett, hogy jelentős mennyiségű labdát szerez, még a támadásokat is remekül segíti, de talán még mindig sokan gondolhatták azt, hogy remek formája élete első BL mérkőzésén már nem lesz elegendő. Nos, Vidal csúszott, mászott, szerelt és gólt lőtt- ráadásul úgy, hogy a 30-35. perc tájékán kis híján le kellett cserélni, majd a félidőt bicegve játszotta végig.
Andrea Pirlo: 5,5

Álmosan és önmagához mérten gyengén futbalozott ma a Juve irányítója, ami persze nagyban köszönhető abban is, hogy Roberto Di Matteo nyilván felismerte: Pirlo semlegesítése kulcsfontosságú feladat. Ennek megfelelően ritkán jutott levegőhöz Chuck Norris dublőre, többször el is vesztette a labdát, bár nem egyszer remek csellel vagy indítással vétette észre magát - de összességében ez most nem a tavalyi Pirlo volt.

Claudio Marchisio: 6,5

Il Principino remek estét tudhat maga mögött. Igaz ugyan, hogy még 0-0-nál csak egy jó átvétel választotta el a vezető gól megszerzésétől, de ezt követően szinte minden támadásban benne volt - persze csak a vendég támadásokban, a hazaiakat sokszor ő maga akasztotta meg. Remek helyezkedés, számtalan remek passz és néhány veszélyes lövés jellemezte a szerdai Marchisiot, aki újfent elhallgatta kritikusai nagy részét.

Kwadwo Asamoah: 6,5

Újfent jól játszott a ghánai, de azt az átütő erőt ezúttal nem lehetett érezni benne, ami az eddigi fellépésein még a tv-képernyőkön keresztül is sütött felénk. Elsősorban a második félidőre aktivizálta magát, ekkor rengeteg akcióban részt vett, és csapata egyik legjobbjává nőtte ki magát.

Sebastian Giovinco: 5,5

Továbbra is az olasz futball talán legnagyobb kérdőjele. 25 éves korára még csak a Parmában bizonyított, ugyanakkor visszahozatala óta a Juventus nem bánta meg döntését, de igazán jól csak egyszer, az Udinese ellen teljesített - akkor viszont a meccs legjobbja volt. Atom Anti a klasszikusokat idézve ma nem volt rossz, csak éppen nem volt jó sem. Legnagyobb problémája továbbra is a fizikuma, Terry, Luiz és Ivanovic rendre elnyomták őt, az pedig különösen vicces jelenetsor, amikor a társak a fejére próbálják ívelni a labdákat. Ha állandósítani tudja a jobbik formáját, kitörthet az örök ígéret szerepköréből, ellenkező esetben nem.

Mirko Vucinic: 5,5

Ha Giovinco nem közelítette meg az Udinese elleni formáját, akkor Vucinic sem a Genoa ellenit: az akkor csereként beállva egy góllal és két gólpasszal a meccs hősévé váló montenegrói az első félidőben ordító ziccerben lőtt oldalhálót, de ezen kívül is sokszor indulhatott/indíthatott veszélyes helyzetben az első 45 percben. A második félidőre visszavett vagy elfáradt, majd Matrinak adta át a helyét.

Cserék:

Fabio Quagliarella: 7

Vitathatatlanul a meccs cseréje, hogy beállítása Carrera vagy Conte zsenialitását dícséri-e, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Pályára lépése után 5 perccel hihetetlen higgadtsággal bőrőzte be Cech-et, amivel egy pontot szerzett csapatának, majd a kapunak háttal állva, fordulásból, a gyengébbik - bal - lábával elképesztő kapufát tekert - ha beakad, Oscarét is felülmúlta volna. Visszatért az igazi Quagliarella??

Mauricio Isla: -

Kb. 15 percet kapott, ezalatt nem sikerült érdemleges dolgokat véghezvinnie bemutatkozó meccsén.

Alessandro Matri: -

Csak percek jutottak neki ezúttal, és talán labdába sem ért.

azzurri.co.hu