Recent comments

Friss Hírek

Vidal: Így dobban a Juve-szív


Ha a beceneved A Harcos, biztosan meg kell felelned a kívánalmaknak, még akkor is, hogyha sérülten játszol.

Arturo Vidal egy igazi harcos, aki ezt a Stamford Bridge-en is megmutatta. 

Először is, miután a megsérült, úgy tűnt, hogy számára véget ért a meccs, főleg, hogy a Chelsea gyorsan egymás után két gólt szerzett. Ekkor azt hihettük, hogy a morál nagyot esett. De pont ez volt az a pillanat, amikor a Harcos felemelkedett.

Egy vállrándítás, aztán Bumm, a labda már a hálóban táncolt, és a Juve visszatért a meccsbe. Ez volt az igazi csatakiáltás.

"Így dobban a Juve-szív. És így kellene mindig dobbania a szívünknek, amikor pályára lépünk."

"Ma este megcsináltuk, és ennek örülünk. Örülök, mert megmutattuk, hogy az elvégzett munkánk be fog érni. Az előző szezonban is beérett, és most is be fog, mivel a Bajnokok Ligájában vagyunk."

Vidal  egyébként a mai napon orvosi kivizsgáláson vesz részt, miután a tegnapi Chelsea elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen bokasérülést szenvedett.

A chieli középpályás már az első félidőben szemmel láthatóan fájdalommal küzdött, de összeszorított fogakkal végig játszotta a mérkőzést. 

Az egykori Bayer  Leverkusen játékos a jobb bokáját fájlalta, ezért a mai napon tüzetesebben is kivizsgálják, hogy meghatározzák a sérülés súlyosságát.

Vidal a mérkőzés után elmondta, hogy a szombati Chievo Verona  elleni bajnokin már bevethető állapotban lesz, de a keddi Fiorentina elleni mérkőzés miatt nem biztos, hogy megkockáztatják a játékos bevetését.

Juventusfc.hu