Recent comments

Friss Hírek

Inter: Vieri után Moggi is beperli a klubot


Ismételten bajba kerülhet az Internazionale, mely nemrégiben vesztett pert korábbi játékosa, Christian Vieri ellen. 

Az olasz futball történelmének egyik legtöbbet vándorló madara azért perelte be korábbi klubját, mert tudomására jutott, hogy a vezetőség lehallgatja a telefonját - állítólag abból a célból, hogy ellenőrizzék, a csatár betartja-e a klub magatartási kódexét.


Vieri nemrégiben megnyerte a pert az Inter és a Telecom Italia ellen, a döntés értelmében Morattiéknak 1 millió €-t kell kifizetniük az egykori válogatott labdarúgónak. 

Az ügy azonban még messze nem ért véget. Vieri ügynöke, Danilo Buongiorno ugyanis elmondta, hogy a sport igazságszolgáltatási kódexének 1., 18. és 19. cikkelyének megsértése miatt továbbviszik az ügyet a Sportbíróságra is.

"Inkább meg sem mondom…" - válaszolta az ügyvéd arra a kérdésre, hogy ügyfelén kívül még összesen hány személyt követtek hasonló módon figyelemmel.

Az ugyanakkor a tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy a klub több játékost és játékvezetőt is lehallgatott, valamint többek között a Juventus legendás sportigazgatóját, Luciano Moggit is megfigyelték. Moggi a Radio Kiss Kiss-nek adott nyilatkozatában elmondta, ő maga is bíróságra viszi az ügyet, illetve rendkívül magabiztosan nyilatkozott jövője kilátásairól.

"Kémkedtek Vieri után, de kémkedtek utánam is. Annyit mondhatok: velünk sokkal rosszabbul fognak járni, mint Christiannal. Mi egy millió €-nál sokkal nagyobb összegű kártérítést követelünk, de már nem tudom, pontosan mennyit. 

Mindenesetre biztos vagyok benne, hogy a labdarúgástól való eltiltásom hamarosan feloldásra kerül, de azt még nem tudom, hogy újra igazgatóként vagy valamilyen vezetőként fogok-e tevékenykedni. 

Néhányan ugyan azt állítják, hogy még mindig része vagyok az olasz focinak, hogy hátulról irányítom a szálakat, de ez csak egy városi legenda."

A sport világától 2006-ban 5 évre, majd tavaly örökre eltiltott szakember kitért a játékvezetők idei ténykedésére is.

"Ha a Juventus javára büntetőket ítélnek meg és piros lapokkal sújtják az ellenfeleket, az még nem azt jelenti, hogy én állok a dolgok mögött

Az igazság az, hogy a Bianconeri mint mindig, most is csak a játékra fókuszál. Ha a játékvezetők rosszul végzik a dolgukat, az nem a pályán lévő játékosok hibája..."


azzurri.co.hu