Recent comments

Friss Hírek

Juventus: A lehetséges nyári célpontok

A Juventus már a klub nyári átigazolásait tervezgeti, és nem csak a Manchester United szélsője, Nani szerepel a klub célpontjai közt. 


A hírek szerint Antonio Conte a 4-3-3-as formációt akarja használni a Bianconerinél a következő szezonban, és úgy vélik, hogy a portugál szélső a klub elsőszámú célpontja. 

Az Öreg Hölgy már a tél folyamán is meg szerette volna szerezni a 27 éves futballistát, azonban David Moyes nemet mondott a Juve ajánlatára, viszont a talkSPORT értesülései szerint Juan Mata érkezésével végképp megpecsételődött a sorsa a Manchester Unitednél, és a Juventus a nyár folyamán újra ajánlatot fog tenni érte.

Azonban nem ő az egyetlen, akiért versenyt fut a Bianconeri. 

A Tuttosport szerint a PSG kiválósága, Ezequiel Lavezzi is előkelő helyen szerepel a kívánságlistán, akit az Inter is meg szeretett volna szerezni a közelmúltban. Az Öreg Hölgy két topcsatára, Carlos Tévez és Fernando Llorente mellé most Pablo Osvaldo is csatlakozott, de úgy tűnik a Juve újabb nagy halat szeretne a horgára akasztani.

Az olasz bajnoki címvédőt korábban a Bayern München csatárával, Mario Mandzukiccal is kapcsolatba hozták, aki nem éppen ápol felhőtlen viszonyt a bajorok trénerével, Pep Guardiolával.

A Goal.com munkatársa, Romeo Agresti szerint a Bianconeri kész harcba szállni a Fiorentina szélsőjéért, Juan Cuadradóért a nyári átigazolási időszak folyamán.


Conte taktikai változtatást fontolgat annak érdekében, hogy az olasz bajnok végre európai színtéren is letehesse névjegyét a futball világában, a 25 éves támadó pedig éppen ideális lenne az elképzeléseihez.

A kolumbiai megszerzése azonban akadályokba ütközhet.


Cuadrado játékjogát félig az Udinese, félig a Fiorentina csapata birtokolja, a végkimenetel pedig nagyban függ a két klub megegyezésétől.

Az Öreg Hölgy meglehetősen jó kapcsolatot ápol az udinei alakulattal, hiszen a közelmúltban Kwadwo Asamoah és Mauricio Isla is Piemontba tette át székhelyét. A jó viszonyra alapozva a Juve bízik abban, hogy amennyiben Cuadrado a szezon végeztével marad az Udinesénél, sikerülhet leigazolniuk a játékost.

Ha a Fiorentina meg kívánja venni a szélső játékjogának másik felét, az nagyban akadályozná az üzletet, hiszen a firenzei vezetőség valószínűleg ragaszkodna a játékoshoz - kivéve, ha a Zebrák egy jelentősebb összeget kínálnának érte.

Biztos, ami biztos, Giuseppe Marotta és Fabio Paratici tartja a kapcsolatot Cuadrado ügynökével, Alessandro Luccival, aki szerint a játékos hajlandó lenne váltani, ha a lehetőség felmerülne.

A regnáló bajnokok másik kiszemeltje a Torino játékosa, Alessio Cerci, aki az alternatívát jelentheti, ha a kolumbiait nem sikerül leigazolniuk.


A 26 éves szélső remek formának örvend a 2013-14-es szezonban; már 10 gólt szerzett 22 mérkőzésen, és megannyi gólszerzési lehetőséget is teremtett.

forrás: Juventusfc/juventuz.blog.hu