Recent comments

Friss Hírek

Luis Enrique: Nem mondok le

A Lecce elleni újabb súlyos vereség ellenére sem érzi magát kínosan Luis Enrique és nem áll szándékában lemondani.

A Roma szombaton a kiesés ellen harcoló Lecce vendégeként már 4:0-ra is vesztésre állt és csak a két késői szépítő találatnak köszönhette, hogy valamennyit kozmetikázott az eredményen.

"A játékosok ugyanúgy követnek engem, ahogy eddig is. Azon a napon, amikor azt érzem majd, hogy ez nem így van, akkor fogok lemondani és távozni."- jelentette ki Enrique.

"Nem érdekelnek a lemondásommal kapcsolatos pletykák, nem fogok lemondani, ezért nyugodtan abbahagyhatják ennek a kérdésnek az ismételgetését. Önök a médiában mindig kitalálnak valamit, hogy nincs egyetértés köztem és a klub vezetői között, de engem ezek sem érdekelnek. Ha szükség lesz a vezetőkkel beszélni, akkor azt bizalmasan fogom megtenni, most viszont csak az érdekel, hogy a csapat javuljon."

"Engem nem zavar semmi, büszke vagyok a játékosaimra ahogy edzenek és arra is, amikor látom a csalódottságot az arcukon egy-egy vesztes meccs után. Azt senki nem jelentheti ki, hogy ez a csapat nem ér majd el szép sikereket a jövőben. A játékosok szépen fejlődnek és két-három éven belül sikeresek lesznek, bárki is legyen az edzőjük. Vállalom a felelősséget az itt történtek miatt, a játékosokat hagyjuk békén. Mennyi idő kellett Johan Cruyffnak, vagy Alex Fergusonnak, mire nyertek valamit? Minden edzőnél megvan az az idő, amire szüksége van, mire sikeres lesz."

A Roma kiegyensúlyozatlanságára jellemző, hogy az elmúlt 11 forduló alatt öt alkalommal nyert és hatszor kikapott.

"Hatodikak vagyunk a tabellán és ha jól tudunk játszani a hátralevő 7 fordulóban, akkor odaérhetünk a harmadik helyre. Még van rá esély és a játékosok is így érzik." 



asroma.hu