Recent comments

Friss Hírek

Sneijderék nyerni tudtak Udinében


Nagyon fontos három pontot szerzett az Inter az Udinese otthonában.

A hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést az Inter ellen a forduló rangadóján, Di Natale rabonás indítása után Armero Danilo elé passzolt, ő pedig kapufás góllal juttatta előnyhöz csapatát a 6. percben. (1-0)
A kék-feketék azonban hasonló gyorsasággal válaszoltak, igaz, kellett hozzá kapusuk ügyetlenkedése is. A 10. percben Sneijder távoli pattogós lövését nem tudta megfogni Handanovic, a kezei között került a labda a hálóba. (1-1)
Néhány helyzet volt mindkét oldalon, majd az Inter belőtte a fordítást jelentő gólt is, Sneijder ezúttal Milito passzára érkezett teljesen egyedül a tizenhatoson belülre, és szépen pörgetett a hálóba. (1-2)
Még az első félidőben tovább tudta növelni az előnyét a milánói együttes, Álvarez a jobb oldalon cselezgetett, megverte az emberét, és okosan a hosszú alsóba gurított. (1-3)
A szünet után a csatárok jó ideig csak lesekkel mutatták, hogy a pályán vannak, majd hazai részről Asamoah és Di Natale, a vendégektől pedig Maicon veszélyeztetett. Az Inter volt némi fölényben, de kétgólos előnyben elsősorban a biztonságra helyezte a hangsúlyt, Milito pedig többnyire egyedül birkózott elöl, így nem nagyon alakultak ki lehetőségek, de a kék-feketék így is megnyerték a mérkőzést.


hatharom.hu