Recent comments

Friss Hírek

Baldini: Ha valaki felelős, akkor én vagyok az




A Roma igazgatója szerint nincs kétség afelől, hogy ki a csapat edzője és kijelentette, a projekt még nem fejeződött be.

A Fiorentina elleni vesztes találkozó után, melynek következtében a Roma esélye a BL-t érő harmadik hely elérésére minimálisra csökkent, Luis Enrique minden felelősséget magára vállalt.

"Ebben a pillanatban nem tudok Luis Enrique fejével gondolkodni és valószínűleg most igen feldúlt, mert úgy vélte, ez most egy nagy lehetőség, hogy a Bajnokok Ligáját érő harmadik hely közvetlen közelébe kerüljünk."- nyilatkozta Baldini.

"Jelen pillanatban Enrique olyan, mint aki beletörődött a dolgokba, de ez nem jelenti azt, hogy már meghozta a döntést. Ami minket illet, nincs kétségünk Luis Enriquét illetően. Ha valaki felelős, akkor én vagyok az."

"Nehéz megmondani, hogy mik voltak a hibák, de elmondható, hogy hibáztam párat és azokért vállalom a felelősséget, de ez nem bukás, vagy kudarc, se nem jelenti a projekt végét. A csapatunk augusztus 18-én épült, hihetetlen kaotikus körülmények között próbáltuk összerakni a csapatot 12 nap alatt és ez nem segített abban, hogy a legjobbakat válasszuk ki a projektünkhöz."

"Luis Enrique fog dönteni a jövőjéről? Amíg felhatalmazása van arra, hogy döntéseket hozzon, addig ő fog dönteni. Ami engem illet, jövőre is ő lesz a Roma edzője."- tette hozzá Baldini. 



asroma.hu