Recent comments

Friss Hírek

Prandelli: Balotelli szerves része a válogatottnak




Cesare Prandelli, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya annak ellenére számít az Európa-bajnokságon Mario Balotellire, hogy a problémás támadót klubjában, a Manchester Cityben többször mellőzik, és hogy korábban elmondta, ő sem bízik meg százszázalékosan a csatárban.

„Kedvelem az olyan embereket, akik szembenéznek a hibáikkal – utalt a szakvezető arra, hogy Balotelli a legutóbbi fegyelmi ügye után azonnal elnézést kért. – Soha nem gondoltam arra, hogy nélküle is megleszek, ő szerves része a válogatottnak."
Balotelli két idény során már négy piros lapot gyűjtött be az angol bajnokságban agresszív viselkedése, illetve szabálytalan megmozdulásai miatt. Ezt a minap már szóvá is tette edzője, Roberto Mancini, aki jelezte, hogy kezdi elveszíteni a türelmét. Korábban Prandelli is elárulta, hogy bizonytalan a csatárt illetően, de most úgy tűnik, kiáll a fiatal támadó mellett.
Balotelli a negyedik kiállítás után a bocsánatkérés mellett megemlítette: reméli, hogy a válogatottbeli szereplése nem forog veszélyben. A június 8-án kezdődő, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n az olaszok a spanyolokkal, a horvátokkal és az írekkel szerepelnek egy csoportban.
MTI