Recent comments

Friss Hírek

A Juventus egy újabb lépéssel közelebb került a scudetto megnyeréséhez



Antonio Conte ezúttal Mirko Vucsinics mellett Alxandre Matrinak szavazott bizalmat a csatársorban, a középpályán pedig De Ceglie, Pirlo, a Roma ellen két gólt szerző Vidal valamint Marchisio is lehetősége kapott. Rögtön a találkozó elején előnybe kerülhetett volna a Juventus, miután a játékvezető kezezés miatt a 9. percben büntetőt ítélt a torinóiak számára. A labda mögé - a Roma ellen hibázó - Andrea Pirlo állt, de a rutinos irányító a jobb kapufát találta el, így a Cesena megúszta a korai gólt. Nem sokkal később Vucsinics találta magát helyzetben, de a montenegrói lövését blokkolták a védők. A vendégek dominálták az első negyedórát, Vucsinics passza után, ha Matri kicsit ügyesebb újabb komoly ziccer alakulhatott volna ki. A félidő felénél Pirlo indítása után Marchisio csinált magának lövőhelyzetet, de végül jócskán fölé durrantott. A 27. percben Pirlo jobb oldali szöglete után Vucsinics fejelhetett teljesen tisztán az ötös sarkáról, de a labda centikkel a kapu fölé szállt. A 38. percben Pirlo beívelése után De Ceglie három méterről a kapufát találta el fejesével - igaz, Antonioli még beleért a labdáda. A félidő hajrájában még Vucsinics tüzelhetett éles szögből, de a támadó jócskán célt tévesztett. Az első negyvenöt percben hatalmas mezőnyfölényben futballozott a Juventus, de a számos helyzet ellenére nem sikerült bevennie a Cesena kapuját.


A fordulás után sem változott semmit a játék képe, Juventus helyzetekkel indult a játékrész. A gólhoz legközelebb a 48. percben álltak a torinóiak a gólhoz: Matri lövése már áthaladt Antoniolinin, de a kapus még visszanyúlva a gólvonalról kipaskolta a lába között elsuhanó labdát. A 67. percben Marchisio lövése akadt az egyik hazai védőben Nem sokkal később Pirlo pimasz emelése okozott komoly riadalmat a hazai játékosoknkál, majd újabb két perc elteltével Vidal célzott pontatlanul. Negyedórával a vége előtt Conte a támadószekciót erősítve  Boriellót és Del Pierót is pályára küldte. A zebramezesek csapatkapitánya nem sokkal pályára lépése után meg is eresztett egy  kiváló szabadrúgást, de Antonioli óriási bravúrral szögletre tudott menteni. Nem tudott azonban mit kezdeni néhány másodperccel később Borriello lövésével: a kölcsönben szereplő támadó Vucsinics visszafejelését lőtte a hosszú sarokba, megszerezve ezzel első juventusos gólját (0-1). Erre mondhatják a csapat drukkerei, hogy a legjobbkor...A hátralévő időben még egy-két Del Piero próbálkozást jegyezhettünk fel, de a hosszabbításban Vidal is betalálhatott volna. Végül maradt a 0-1, ami a Juventusnak tökéletes eredmény, hiszen tartja a három pont differenciát a második Milannal szemben, és egy újabb lépéssel közelebb került a scudetto megnyeréséhez.


Cesena–Juventus 0–1 (Borriello 80.)


hatharom.hu