Recent comments

Friss Hírek

MALDINI: Ez a díj sokat jelent nekem

Paolo Maldini, a Milan legendás védője az újságíróknak adott nyilatkozatában Mattia De Scigliót is dícsérte.

 
Mint már arról beszámoltunk, idén Maldini kapta a Nils Liedholmról elnevezett díjat, amit a pályán és azon kívül mutatott példamutató viselkedés és a remek sportteljesítmény elismeréseként osztanak ki minden évben.

“Ez a díj sokat jelent nekem. Örömmel töltött el és megtiszteltetés számomra, hogy megkaphattam ezt az elismerést. De Sciglio? Minden adottsága megvan ahhoz, hogy klasszis játékossá váljon. Annak ellenére, hogy még nagyon fiatal, a bajnokságban és a nemzetközi porondon is sok mérkőzésen játszott, valamint az olasz válogatottban is szerepel” – mondta Maldini.

“Mindketten az ifjúsági szektorból kerültünk fel a felnőtt csapathoz, de neki sokkal nehezebb dolga volt. Manapság az olasz futballban szinte elképzelhetetlen, hogy egy 16 éves játékos folyamatosan a felnőtt csapatban szerepeljen”.

“El Shaarawy? Úgy tűnik, hogy kezdi visszanyerni a formáját. Sajnálatos módon az előző idényben sok sérülés hátráltatta a fejlődésben, de azt hiszem, hogy kezdi visszanyerni az önbizalmát”.

“Visszatérés a Milanhoz? Nem szeretnék erről beszélni” – fejezte be.

Maldini 1985. január 20-án, mindössze 16 évesen debütált a felnőtt csapatban és pályafutása alatt klubszinten csak a Milanban lépett pályára. A 46 éves legenda 2009-ben vonult vissza a profi labdarúgástól.

forrás: acmilan.hu