Recent comments

Friss Hírek

Serie A : Három meccses eltiltást kapott De Rossi és Juan Jesus

Már a találkozó lefújásának pillanatában szinte biztosra vehettük, hogy a meccsen látott “ütésváltás” nem ért véget azzal, hogy letelt a 90 perc, a fegyelmi bizottság mára meg is hozta határozatait.

 
A Roma részéről Daniele De Rossi, míg az Internél Juan Jesus mutatott be egy-egy horgot ellenfelén: De Rossi Icardit, míg Juan Jesus Romagnolit igyekezett sajátos módon megállítani.





A fegyelmi bizottság nem tett különbséget a két eset között: mindkét játékos 3-3 meccset kénytelen kihagyni, így De Rossi pl. Nápolyban sem léphet majd pályára a hétvégén.


Szintén három meccset kell kihagynia Domenico Berardinak is: a Sassuolo csatára a pályára lépését követő percben kapott egyből piros lapot.

forrás: azzurri.co.hu