Recent comments

Friss Hírek

Inter: Vidic Milánóba csábítaná Dzekot

Már a hónap elején hivatalossá vált, hogy Nemanja Vidic, a Manchester United lejáró szerződésű szerb középhátvédje nyártól az Inter hátsó alakzatát erősíti majd.  


Azóta pedig megőrülnek az Anglia-Inter pletykákért az újságok, lehetett már hallani Evra, Menez, Torres, Sagna és Javier Hernandez esetleges érkezéséről is. 

Most pedig újabb nevet dobott be a sportsajtó, bár ez a legutóbbi spekuláció talán nem is az ő művük. Ugyanis az Angliából lábra kélt suttogások szerint a fent említett Vidic nem szeretne egymaga utazni a szigetországból Észak-Olaszországba, társaságul azonban meglepő módon nem egy jelenlegi harcostársat, hanem egy régi ellenfelet választana magának.

Vidic ugyanis a városi rivális Manchester City bosnyák csatárának, Edin Dzekonak üzent, véleménye szerint ugyanis vele remekül járna az újjáépítést tervezgető Inter. Vidic a pályán számtalanszor szembekerült már Dzekoval, így mindenképpen adni lehet a véleményére, és való igaz, hogy Dzeko fizikailag is erős, a kaput is nagyon érzi, magabiztos, a kapu előtt könyörtelen csatár, aki ráadásul nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik.

Vidic és Dzeko ugyan ellenfelek voltak a pályán, de gyakorlatilag “földijei” egymásnak, hiszen hasonló közegben nőttek föl, ugyanazt a nyelvet beszélik és mindketten megtapasztalták a háború nehézségeit is.

A 28 éves Dzeko 21 bajnokin 8 gólnál tart a Manchester City színeiben, ennek ellenére nem lehet maradéktalanul elégedett a szerepével, hiszen Agüero és Negredo is megelőzi őt a sorban. Értéke nagyjából 24 millió €, szerződése jövő nyárig érvényes. 

Dzekot egyébként korábban többször is összeboronálták már a Milannal és a Juventusszal is, így különösen édes érzés lehetne a szurkolók számára, ha Thohir végül az ő csapatuk mezébe öltöztetné be a bosnyákot.

forrás: azzurri.co.hu