Recent comments

Friss Hírek

Conte: Értem a játékvezető döntését

Antonio Conte a vasárnap esti mérkőzést követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, hogy elfogadta a játékvezető bizarr büntetését, amellyel a bíró száműzte a kispadról mindkét csapat edzőjét, valamint a torinói edző dicsérte csapatát, amiért a megfelelő alázattal játszott a Catania ellen.


A játékvezető furcsa módon mindkét trénernek felmutatta a piros lapot még a félidőt jelző sípszó előtt, ám ez nem zavarta meg a bajnokcsapatot, amely, mondhatni szokás szerint, 1-0-s győzelmet aratott.

„Véleményem szerint Damato úr jelezni kívánt a játékosoknak azzal, hogy piros lapot mutatott fel az edzőknek és így próbálta megnyugtatni a kedélyeket. Tulajdonképpen figyelmeztetés volt ez, mivel ilyen korán játékosokat nem küldhetett le a pályáról” - szolgált magyarázattal Antonio Conte a Sky Sport Italia kíváncsi stábjának.

„Rolando és én egyaránt átláttuk a helyzetet és nem volt ez egyszerű mérkőzés játékvezetői szempontból, mivel nagyon, rendkívül indulatos meccs volt ez úgy a pályán, mint a pályán kívül. A Juve jól teljesített, hogy megtartotta hidegvérét, nagyon büszke vagyok a srácokra.”


A mérkőzés egyetlen gólját Carlos Tévez szerezte a Stadio Massimino gyepén, amelyről végül Gonzalo Bergessio is kénytelen volt idő előtt távozni.

„Újabb lépést tettünk a scudetto felé. El kell ismernünk a Roma teljesítményét is, akik ugyanúgy hihetetlen dolgokat érnek el, így továbbra is figyelnünk kell, mivel még semmi nem dőlt el.

Az Európa Liga következtében háromnaponta kell majd játszanunk, a fővárosbeliek pedig bizonyították, hogy a végéig harcban lesznek, így mi sem lazíthatunk.”

A mérkőzésen Daniel Osvaldo előtt számos lehetőség adódott, azonban a csatárnak nem sikerült egyiket sem értékesítenie. Mennyire sikeres a Southampthon csapatától kölcsönbe érkezett játékos beilleszkedése?

„Nagyon jól beilleszkedett. Daniel januárban érkezett, így az ő esetében más megközelítést kellett alkalmaznunk. Kiváló adottságai vannak és megfelelően edzett, így a Juventus fontos játékosa lehet.

Megfelelő labdakezelési technikával rendelkezik, és elégedett vagyok azzal, ahogy jelenleg teljesít. Meg vagyok győződve arról, hogy amennyiben lesz időnk dolgozni vele a fizikai és taktikai részeken, akkor a játékának egy teljesen más szintjét mutathatja meg. Tudom, hogy sokkal többre hivatott a játékos.”

A Juventus sorozatban a harmadik bajnoki cím felé tart és a célok között szerepel a rekordnak számító száz pont elérése is.

„Ez a csapat fejlődött érettség és magabiztosság szempontjából a három év alatt, amióta együtt van, azonban megtartotta nagyszerű alázatát. Ez az oka annak, amiért a Juventus kivételes szezont fut és ilyen sok pontot gyűjtött.

Elkerülhetetlen, hogy a harmadik évre az ellenfeleink kiismertek minket és próbálnak úgy játszani, hogy azzal semlegesítsék taktikánkat. Az első évben azért tudtunk olyan intenzív meccseket játszani, mert nem voltunk érintettek nemzetközi megmérettetéseken.”

Antonio Conte változtatott a csapaton a vasárnapi mérkőzésre, nyilatkozatában pedig megvédte döntéseit.

„A csatárokon kívül csak Asamoah volt a padon. Nagy számú sérüléssel találtuk szembe magunkat, így ugyanazok a játékosoknak kell folyamatosan bizonyítaniuk. A srácok bizonyítják, hogy kiváló emberek és kiváló játékosok egyaránt.”

A bajnokságban hétközi fordulót rendeznek, majd jövő hónapban a Juventusnak az Európa Ligában az Olympique Lyonnais ellen kell majd bizonyítania.

„Mindig azért lépünk pályára, hogy győzzünk. Az Európa Ligában most a Lyon az ellenfél, és egyértelműen tovább akarunk jutni, ez egyáltalán nem kérdés. Tudjuk, hogy a bajnokságból még kilenc mérkőzés van hátra, így megpróbáljuk egyensúlyba hozni a két célkitűzést, hogy bírjuk energiával” - zárta az interjút a célok egyértelmű megerősítésével az olasz bajnok trénere.

forrás: juventuz.blog.hu