Recent comments

Friss Hírek

Amoruso: Fárad a Juve

A Bianconeri egykori támadója szerint a szezon végéhez közeledve egyre jobban kijön a fáradtság a Juventus játékosain.


Antonio Conte csapata vasárnap egy gólos győzelmet aratott a Catania vendégeként, de szerdán a 17 meccse veretlen Parma együttese látogat Torinóba.

“Látszik, hogy fárad a csapat, de a Scudetto szinte már a Juve kezében van, bár Antonio Conte vélhetően pontrekorddal szeretne nyerni.” 

“Egy ilyen élénk bajnoki versenyfutásban normális, hogy vannak kisebb megingások, de az eredmények így is jönnek és ez a legfontosabb.”

“A Parma ellen is várható némi rotálás a kezdőcsapatban, mert pár nappal később ott van a nápolyi mérkőzés is. Úgy gondolom, hogy ez az az időszak, amikor lehetőséget kell adni azoknak a játékosoknak, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak, akik így bizonyítani is tudnak.” 

“A Catania ellen is látni lehetett, hogy mindenki élt a lehetőséggel, ami Conte munkáját és felkészültségét dicséri.” – nyilatkozta Nicola Amoruso, akit ezután a szerdai ellenfélről kérdezték, ahol szintén megfordult pályafutása során.

“A Parma egy határozott csapat benyomását kelti. Minden évben sikerül egy érdekes együttest összerakniuk. Idén különösen jól szerepelnek, de amikor ott játszottam Guidolin edzősködése alatt, akkor is remek volt a hangulat. Parmában adottak a körülmények ahhoz, hogy nyugodtan, szinte nyomás nélkül dolgozz.”

forrás: Juventusfc.hu