Recent comments

Friss Hírek

Conte: A Napoli megérdemelten győzött

Antonio Conte a vasárnap esti vereséget követően arra kérte fel Rafa Benítezt, hogy ellenőrizze a számításait, ám nem tagadta, hogy a Napoli jogos győzelmet aratott a Juventus fölött.





„Egyértelműen nem teljesítettünk jól az első félidőben, függetlenül attól, hogy a hozzáállást, a csapat mutatott jellemét vagy bármi mást nézünk.” - nyilatkozta a tréner a Sky Sport Italia stábjának a kétgólos idegenbeli vereség után.

„A Napoli nagyon jól játszott az első félidőben, mi pedig megfizettük a sok mérkőzés és a sérülésekből adódó vészhelyzet árát, mivel így ugyanazok a játékosok kell, hogy játsszanak folyamatosan.

Egy győzelemre és nem csupán részvételre felépített Napoli ellen léptünk pályára. Elvégre egy csapat, amely 100 millió eurót meghaladó összeget költ az átigazolási időszakban, nem lehet elégedett csupán a részvétellel.”

A torinói edző ezzel a mondattal mintegy választ adott a spanyol tréner többször megismételt állításaira, miszerint a Juventus tekintendő esélyesnek, mivel a torinóiak nagyobb bevétellel rendelkeznek, mint bármely másik olasz klub.


„A bevétel kérdése egy adott nézőpontot tükröz. Lehet egy csapatnak 500 millió eurós bevétele, de az a fontos, mennyit is fektet be a vezetőség a keretbe. A Napoli többet költött egy év alatt, mint a Juventus három év alatt.” - folytatta a hadakozást a szavakkal Antonio Conte.

„Mi 25 millió eurót fizettünk ki, azonban ezt a kiadást például Emanuele Giaccherini értékesítésével fedeztük. Remélem, hogy Benítez felhagy ezekkel az állításokkal, vagy legalább ellenőrzi a számításait. Fontosnak tartom az igazság lenyilatkozását, nem csupán olyan hírek terjesztését, amelyek tulajdonképpen nélkülözik a valós alapot.

A számok adottak, bárki ellenőrizheti ezeket. A Juventus ezen a nyáron 25 millió eurót költött el, míg a Napoli több mint 100 millió eurót azért, hogy kiessenek a Bajnokok Ligája csoportból, illetve az Európa Ligában a legjobb tizenhat közül.

Mi megpróbálunk a pályán győzelemmel válaszolni, és remélhetőleg ez ismét sikerülni fog még ebben a szezonban.”

Carlos Tévez nem játszhatott eltiltás miatt, és a Juventusnak vasárnap este nagyon hiányzott a góllövő listát vezető csatár hozzájárulása.

„Ne feledjük, hogy Mirko Vucinic kihagyott két és fél hónapot, Sebastian Giovinco ezen a héten tért vissza, és komoly vészhelyzeten vagyunk túl. Elkerülhetetlen, hogy Fernando Llorente fáradtnak érzi magát, mivel ő folyamatosan a pályán van. Daniel Osvaldo jó teljesítményt nyújt, amikor lehetőséget kap. Carlos egyértelműen vezéregyéniség, akinek a jelenlétét megérzi a csapat ilyen heves összecsapásokon.

A Napoli ügyesen visszatartott minket, és mi nem voltunk elég agresszívek, hogy ellenálljunk. Nagyon jó csapat ellen játszottunk, és megeshet, hogy egy csapat a fáradtság miatt nagy árat fizet, ha háromnaponta játszani kényszerül.

A nápolyiak éhesebbnek tűntek az első félidőben, azonban mi életerős válasszal szolgáltunk a második félidő elején, és senki nem panaszkodhatott volna, ha egyenlítünk. Természetesen azonban a kilencven percet tekintve a Napoli megérdemelten győzött.”

Az újságírók természetesen kíváncsiak voltak Antonio Conte véleményére José Mourinho múlt heti nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a Chelsea edzője azt mondta, hogy a Juventus számára nem lehet igazi diadal az EL megnyerése, hiszen a csapat építése során a cél a Bajnokok Ligája győzelem volt.

„Mourinho nem a Juventusról beszélt. Ő a Porto, Benfica és Napoli csapatáról beszélt, és szerintem azt szerette volna bizonyítani, hogy Benítez tavalyi győzelme az Európa Ligában a Chelsea csapatával nem volt túlságosan lenyűgöző teljesítmény. A nyilatkozat igazi célpontja Benítez volt.” - zárta az interjút nyugodtan Antonio Conte.

forrás: juventuz.blog.hu