Recent comments

Friss Hírek

Serie B: Befejezték „minden idők leghosszabb olasz meccsét”

Hat hónappal és 11 nappal azt követően, hogy tavaly augusztus 31-én félbeszakadt, tegnap befejezték a Carpi–Padova mérkőzést az olasz másodosztályú bajnokság 2. fordulójából, a végeredmény 1–1 lett. 


Az összecsapás a 26. percben a világítótestek meghibásodása miatt szakadt félbe augusztusban, ám a vendégek szerint a reflektoroknak valójában nem volt semmilyen bajuk, a hazaiak csupán a licencproblémák miatt nem szerepeltethető játékosokat akarták bevetni a megismételt összecsapáson. 

A vita miatt hosszas szövetségi és jogi huzavona következett, amelynek következtében a végleges döntés után – folytatják a mérkőzést a 26. perctől – a sajtóban „az olasz labdarúgás történetének leghosszabb meccse” jelzővel is illették összecsapást.

A Carpi kapusa, Kovácsik Ádám egyike volt annak a mindössze nyolc játékosnak, akik végigjátszották az összecsapást, Feczesin Róbert (és augusztusban Laczkó Zsolt) ugyanakkor nem jutott szóhoz a Padovában.

Érdekesség, hogy a hazaiaknál hat, a vendégeknél nyolc ponton változott a mai „kezdő” a fél évvel ezelőttihez képest, és végül 38 játékos lépett pályára hivatalosan az összecsapáson. Volt olyan labdarúgó (a carpis Gaetano Letizia), aki eredetileg kezdett, most viszont csereként állt be a második félidő 32. percében!

2. FORDULÓ, A 26. PERCTŐL FOLYTATOTT MÉRKŐZÉS
Carpi–Padova 1–1


forrás: NSO