Recent comments

Friss Hírek

Conte: Csak egy kiváló csapat...

Antonio Conte tegnap esti, a Genoa meccs elleni győzelmet követően úgy fogalmazott, hogy „csak egy kiváló csapat”, mint a Juventus volt képes legyőzni a rossoblu együttest, illetve egyúttal üzent a kritikusoknak is.


A mérkőzés két kulcsfontosságú jelenete torinói játékosok nevéhez fűződött, az első volt, amikor Gigi Buffon kivédte Emanuele Calaio tizenegyesét, majd Andrea Pirlo a mérkőzés végső perceiben szabadrúgásból a kapuba talált, így pedig egygólos győzelmet biztosítva csapatának Ligúriában.

„Számos mérkőzést követően fáradtan érkeztünk Genoába, a fáradtság miatt nem volt lehetőségem rotálni a csapaton belül, azonban győztünk egy élete mérkőzését játszó keret ellen, erre pedig csak egy igazán kiváló csapat lehet képes.” - nyilatkozta a tréner a Sky Sport Italia munkatársainak.


A mérkőzésen Andrea Pirlón kívül Paul Pogba gyönyörű passzát követően Daniel Osvaldo is betalált, ám az olasz csatár gólját érvénytelenítette a bíró egy, mint utólag kiderült, nem létező leshelyzet miatt.

„Volt néhány vitás döntés a mérkőzés során, azonban mindannyian tudjuk, hogy a bírók is emberek és hibázhatnak, így csupán üdvözletemet küldöm a játékvezetőknek.”

A meccs előtti bemelegítésen Andrea Barzagli meghúzódott, így utolsó percben Giorgio Chiellininek kellett beugrania a kezdőbe.

„Barzagli sérülését mindazok figyelmébe ajánlom példaként, akik a keretrotálás miatt panaszkodnak. Barzaglit nem játszattam a Fiorentina ellen, mivel az előtt sorozatban három mérkőzésen is pályára lépett, és pihentetni akartam, azonban ma így is lesérült. Vannak további játékosok is a keretben, akiknek pihenőre van szükségük, azonban Marchisio és Giovinco lesérülésével kevés opcióm maradt.

A Genoa nagyon agresszív futballt játszott, azonban a csatáraink nagyon jól teljesítettek, és megtartották a labdákat, valamint fontos helyzeteket alakítottak ki, így elégedett vagyok. Pontosabban lehettünk volna a kapu előtt a befejezéseknél, azonban a csatárok jól elvégezték feladatukat támadásban és védekezésban egyaránt.

A csapatnak fantasztikus bajnoki szezonja van, és ezt az embereknek be kell látniuk végül is, még ha nehéz szívvel is teszik. Remélem, hogy sikerül megnyerni a bajnokságot, akkor ezzel történelmet írunk, és a sok fecsegést pedig elfújja a szél.

Ezzel a nagyszerű tempóval az üldözőket túlterheljük és határaik meghaladására kényszerítjük őket, aminek következtében hullámvölgybe kerülnek. Remélhetőleg mindez összezavarja őket és lemaradnak.

Mindig azt mondtam, hogy a bajnoki cím az első számú cél, sorozatban harmadik bajnoki címünkkel szeretnénk megajándékozni az elnökünket. Természetesen mindemellett tovább kívánunk jutni az Európa Ligában is, de a legfőbb prioritás számunka mindig is a scudetto volt.”

Csütörtökön a Juventus a Fiorentina ellen Torinóban mindössze egy 1-1-es eredményre volt képes, azonban Antonio Conte Mediasetnek adott interjújából úgy tűnik, hogy az edző ennek ellenére nem aggódik túlságosan.

„A Fiorentina egyértelmű előnnyel várja a visszavágót. Az újságokat olvasva és az emberek véleményeit hallgatva úgy tűnik, mintha az emberek pénteken már a Juventus EL-ből való kiesését ünnepelték volna.
Azonban a Genoa elleni győzelem egy olyan csapatnak köszönhető, amelyik mindig egységként működik, legyen szó győzelemről vagy vereségről.

Ma nagyon jól játszottunk, és bebizonyítottuk, hogy jó teljesítményre vagyunk képesek, ha ésszel és szívvel futballozunk. Nyilvánvaló, hogy néhány játékos elfáradt a számos mérkőzés miatt, azonban nehéz pihenőt adni nekik, amikor ilyen sok fontos mérkőzésen kell helytállnunk. Összeszorítjuk a fogunkat és továbbra is megyünk előre.” - zárta nyilatkozatát elszántan a mester.

forrás: juventuz.blog.hu