Recent comments

Friss Hírek

BL: A Milan legyőzésével nyolcaddöntőben a Barca, a Napoli hazai pályán is megverte a Marseille-t.

A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjának 4. fordulójában a Barcelona a duplázó Lionel Messi vezérletével 3–1-re legyőzte a Milant, így biztosította a helyét a nyolcaddöntőben.

 
A papírformának megfelelően a katalánok már az első perctől kezdve a kapuhoz szegezték a vendégeket, Neymart szinte csak szabálytalanul sikerült megállítani a félidő során, az így kialakult pontrúgások pedig rendre veszélyt hordoztak magukban.

Messi nagyszerű bejátszása után Neymar így is ziccerbe került már a mérkőzés elején, ám a brazil támadó hosszan vette át, így Abbiatié lett a labda.

A félidő derekához érve pillanatok alatt kétszer is gólt szerezhettek volna a hazaiak, előbb azonban Messi és Alexis Sánchez is lemaradt kevéssel Adriano beadásáról, majd Mexes és Abbiati hajmeresztő akciója után Alexis fejéről az oldalhálóba pattant a labda.

Az első fél óra végéhez érve így is előnybe kerültek a katalánok, ismét Neymar esett el, ezúttal azonban már a 16-oson belül. A könnyű síppal befújt büntetőt Messi magabiztosan értékesítette, a kapu közepébe ágyúzott (1–0).

Az első valamire való Milan-támadás végén Montolivo egyenlíthetett volna ki, de tekerése elkerült a jobb felsőt, a 40. minutumban pedig Neymar szabadrúgást harcolt ki a 16-os bal oldala mellett, és Xavi beadását Busquets bólintotta a hálóba (2–0).

A félidőre így is csak egygólos előnnyel mehettek a katalánok, miután a Kaká bal oldali akciója után középre adását Piqué a saját kapujába játszotta (öngól, 2–1).

A szünetben Balotelli beállításával próbált új lendületet adni Allegri a Milannak, és egycsapásra veszélyesebbé is vált a vendégcsapat, igaz, nagy ziccert nem alakított ki.

Az 52. percben Messi lábáról ugyan a hálóba hullott a labda, az argentin támadó azonban már lesen volt, míg a túloldalon Piqué és Mascherano tisztázott többször is Kakáék elől.

Egy óra játékhoz érve előbb Messi cselezte ki magát lövőhelyzetből, majd Iniesta tekerésére ért le Abbiati, de kisvártatva kétszer is felszisszenhettek a hazaiak, előbb Muntari elől kellett nagyot mentenie Mascheranónak, majd Balotelli vitte el a Barca komplett bal oldala mellett a labdát, középre adását Kaká viszont már csak a kapu mellé tudta lőni.

A 66. percben előbb Balotelli kapura szúrása, majd Zapata fejese eredményezhetett volna újabb milánói gólt, ezt követően azonban már csak a Barcelona volt a pályán, Adriano 20 méteres lövése a jobb, Neymar zseniális szólója végén 12 méterről a bal felső sarok fölé-mellé lőtt nem sokkal.

Negyedórával a vége előtt Abbiati Alexis ziccert még védte, majd Piquének kellett hátul figyelnie a kiugró Milan-támadóra, mielőtt a csereként beálló Fabregas nagyszerű passza után Messi beállította 3–1-es végeredményt.


 H-CSOPORT, 4. FORDULÓ

FC Barcelona (spanyol)–AC Milan (olasz) 3–1
G: Messi (30. – 11-esből, 83.), Busquets (40.), ill. Piqué (45. – öngól)


A sorsoláskor halálcsoportnak kikiáltott F jelű kvartett másik mérkőzésén a Napoli a vártnál jóval nehezebben ugyan, de legyőzte odahaza a pont nélkül álló Marseille-t. 


F-CSOPORT
, 4. FORDULÓ
Napoli (olasz)–Olympique Marseille (francia) 3–2
G: Gökhan Inler (22.), Higuaín (24., 75.), ill. Ayew (10.), Thauvin (64.)

forrás: NSO