Recent comments

Friss Hírek

Vidal: Ezt a labdát hazaviszem

Arturo Vidal szerda este pályafutása első mesterhármasát ünnepelhette: a chilei középpályás a Köbenhavn ellen két gólt büntetőből lőtt, míg a harmadikat gyönyörű fejessel szerezte.


 „Ez karrierem első mesterhármasa, és a labdát haza is viszem. Ajándék lesz a fiamnak, hogy mutassak neki egy emléket erről a mai mérkőzésről. Most egy kislány érkezését várjuk, így nagyon boldog vagyok.” - nyilatkozta Arturo Vidal a Sky Sport Italia munkatársának a mérkőzést követően.

A középpályás játékát illetően kérdések voltak, szerencsére nem sérülés miatt, hanem az eddig összegyűjtött sárga lapok miatt gondolkodott az edző a középpályás pihentetésén. Amennyiben szerda este sárga lapot kapott volna a chilei válogatott, akkor ki kellett volna hagynia az érdekesnek ígérkező törökországi utazást.

„Volt bennünk egy kis félelem, mivel tudtuk, hogy ez fontos meccs számunkra, azonban az edző azt mondta, hogy a mai mérkőzésnek komoly tétje van, így játszhattam.”

A chilei játékos kulcsszereplővé vált a torinói csapatban, már egyáltalán nem csupán egy középpályás a sok közül, hiszen a dánok ellen mesterhármast szerzett, vasárnap pedig a Livorno ellen védőként lépett pályára.

„Úgy vélem, hogy én ilyen vagyok, mindig örülök. Tisztában vagyok vele, milyen fontossággal bír számomra a Juventus mezét felölteni, és ezért mindig megpróbálok mindent beleadni.”

„Kapusként még nem játszottam, de előfordulhat, hogy az edző azon a poszton is ki fog próbálni!” - viccelődött a lecserélésekor álló tapssal jutalmazott középpályás, aki egyúttal szerződéshosszabbítása kapcsán is megnyugtatta a szurkolókat.

„Nincs már sok idő addig, hogy aláírjuk az új szerződésem. Akár csütörtökön vagy pénteken is aláírhatom, csupán a klubra várok.”

forrás: juventuz.blog.hu