Recent comments

Friss Hírek

Milan: Allegri nem aggódik a jövője miatt

Az AC Milan vezetőedzője, Massimiliano Allegri nem aggódik a jövője miatt.


A szakember szerződése júniusban jár le az együttesnél, de a gyenge rajt miatt egyre több helyen vetődik fel az esetleges menesztése.

A piros-feketék a bajnokságban 12 forduló alatt mindössze három győzelmet arattak, és csupán a 10. helyet foglalják el az olasz élvonal tabelláján, emiatt felröppentek a pletykák, hogy Allegrit menesztik, a legvalószínűbb befutónak pedig a csapat korábbi csatára, Filippo Inzaghi tűnt.

„Ezeket a történeteket hallom már négy éve – nyilatkozta Allegri. – Tudom, hogy nem maradok itt életem végéig, a ciklusoknak vannak kezdetük és végük. Az edzők nem maradnak a helyükön az örökkévalóságig. Sok jó edző van Olaszországban, akik fejlődnek.”

Inzaghi mellett még Seederf neve szerepelt előkelő helyen a lehetséges új edzők sorában.

„Inzaghi jól teljesít a Primavera-csapatnál, míg Seedorf még mindig játszik – tette hozzá a milánói mester. – Elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem karrierem során.”

„Fontos hónap ez a szezonunk szempontjából, mind a Serie A-t, mind a Bajnokok Ligáját illetően. A legfontosabb meccsünk holnap jön. Alapvető fontosságú összecsapás lesz a Genoa ellen. Győznünk kell, és nem engedhetünk meg magunknak semmiféle hibát. Ellenfelünk kiváló állapotban várja az meccset, mi viszont vissza akarunk térni a győzelmi ösvényre, hiszen nem nyertünk az Udinese felülmúlása óta.”

Ami a csapat felállását illeti, Allegri nem tervezi, hogy Kakát Pirlo régi helyén szerepeltesse, még ha ki is próbálta ezen a poszton egy felkészülési meccsen.

„Kaká olyan játékos, aki képes a védelem előtt játszani, ám ez csak kísérlet volt. Továbbra is a támadóhármasban foglal majd helyet. Ha az edzésen elszenvedett sérüléséből felépül, játszani fog a Genoa ellen. Kaká, Matri és Robinho közül fogok választani a támadóknál” – tette hozzá Allegri.

„Nocerino és Montolivo hiányában Constantot is használhatom a középpályán, de szintén rendelkezésünkre áll Poli, De Jong, Muntari és Cristante.”

Stephan El Shaarawy és Mattia De Sciglio továbbra is a partvonalon kívül reked, azonban mindketten hamarosan visszatérhetnek.

„El Shaarawy már fut, de 45 napja nem játszott már. Gyakorlatilag most kezdte az edzéseket, időre van szükség, hogy a megfelelő erőnlétet megszerezze valaki. Neki is, és De Scigliónak időre van szükségük. Ha nem lesznek bevethetők a Celtic ellen sem, akkor talán majd a Catania ellen. Remélem, mindketten formába lendülnek még karácsony előtt” – zárta mondandóját a piros-feketék vezetőedzője.


forrás: NSO