Recent comments

Friss Hírek

Zanetti: Nem adjuk fel


Az Inter veterán középpályása Javier Zanetti elmondta a sajtónak, hogy a hétvégi Roma elleni súlyos vereség után sem tettek le a bajnoki cím megszerzéséről.
A Nerazzurri 4-0-s vereséget szenvedett vasárnap a Roma otthonában, és utolsó három meccsükön mindössze egy pontot gyűjtöttek. Azonban Zanetti  elmondta, hogy még nem ért véget a szezonjuk...
„Hogy már feladtuk-e? Miért tennénk ilyet. Egyetértek azzal, amit az Elnök Úr mondott: fel kell ráznunk magunkat.” mondta Zanetti a Sky Sport 24-nek.
„A Roma megérdemelte a győzelmet, és holnaptól [szerda] nekiállunk javítani azon, amit eddig rosszul csináltunk. Scudetto? Most csak a Novara elleni meccsre koncentrálunk és a három pontra. Mi minden tőlünk telhetőt meg teszünk.”
„Hogy a Bajnokok Ligája érdekében lemondunk-e a Scudettoról? Nem, minden fronton harcolni fogunk.”
Az Inter jelenleg az ötödik helyen tanyázik a Serie A tabellán, úgy hogy kilenc pont a hátrányuk az éllovas Juventussal szemben.
olaszfoci.hu