Recent comments

Friss Hírek

Conte: Nyerni akarunk


Antonio Conte kijelentette, csapata teljes mértékben felkészült a ma esti Milan elleni rangadóra. A napokban kiderült, hogy Zlatan Ibrahimovic hárommeccses eltiltását nem csökkentette a Szövetség, így a svéd támadó kihagyja a találkozót.
A szakvezető szerint azonban ez nem volt kihatással a bianconeri felkészülésére.
„Ami minket illet, eddig minden változatlan. Nyerni akarunk, anélkül, hogy érdekelne minket Ibra pályára lépése. Amin már az év eleje óta dolgozunk, az a megfelelő mentalitás, attitűd, és mérkőzés irányítás kiépítése, mindig győzelemre játszunk, legyen az otthon, vagy idegenben.”
Conténak nincsenek illúziói a mérkőzést illetően.
„A bajnoki címvédő Milannal fogunk találkozni. Előttünk állnak a bajnoki tabellán és meglátásunk szerint ők a legerősebb csapat a bajnokságban.”
A Juventus idén már két alkalommal is nyert a San Siroban, októberben az Intert (2-1-re) bajnokin, míg február elején a Milant (szintén 2-1-re) sikerült legyőzni Coppa Italia mérkőzésen. A tréner úgy véli, e sikerek nagyban hozzájárultak a bianconeri magasabb céljaihoz.
„Fontos lépést tettünk és ismét versenyképessé váltunk. Ez elégedettséggel és örömmel töltheti el a játékosokat, a klubot, és a szurkolókat. De a legjobb dolog ebben az, hogy sikerült visszaállítanunk a szurkolók mérkőzés előtti lelkesedését. Amire szükségünk van az a véget nem érő erejük, lelkesedésük, és akaratuk.”
Szombat este Andrea Pirlo visszatér a San Siroba és egykori csapattársaival fog farkasszemet nézni. A középpályás oroszlánrészt vállal a bianconeri eddigi menetelésében és Conte ennek megfelelőn méltatta is nyilatkozatában.
„Nagy egyéniség, örülünk, hogy nálunk játszik. Del Piero és Buffon mellett ő alkotja a csapat szívét. Csapattársaik szeretik és tisztelik őket, és ez szép dolog.”
Mialatt a média elsősorban két csapatra hegyezi ki a Scudettoért folyó versenyt, addig Conte igyekezett lehűteni a kedélyeket.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy az olasz bajnokság nagyon versenyképes. Az olyan csapatok, mint az Udinese tegnap megmutatták erejüket Európában. Mindemellett ott van a Lazio, mely most ugyan kisebb problémákkal küszködik, de itt van még a Roma és az Inter, akik mindig bizonyítják igazi erejüket, annak ellenére, hogy sokszor leírják őket.”
juventushungary.hu