Recent comments

Friss Hírek

Ranieri: Nem mondok le


Claudio Ranieri bocsánatot kért az elnöktől és a szurkolóktól, az Inter pénteki Bologna elleni 3-0-s vereségét követően, de elmondta, hogy nem fog lemondani posztjáról.
A szombat esti találkozón a Nerazzurri elnöke Massimo Moratti már a szünetben (0-2) elhagyta a stadiont.
„Mindannyian láthatjuk, hogy nehéz időszakon megyünk keresztül. Vállalnunk kell a felelőséget és bocsánatot kérünk az Elnök Úrtól, valamint a szurkolóktól.” mondta a találkozót követően Ranieri.
„Egy perc alatt kaptunk két gólt, amikor már olyan közel voltunk, hogy magunkra találjunk. Minden, amit most tehetünk, hogy továbbra is összetartunk. Nehéz meccsre számítottam és gondoltam, hogy nagy nyomás lesz rajtunk, de nem ilyen mértékű.”
„Ki kell értékelnünk a helyzetet, hogy javulni tudjunk. Sikerült megtalálnunk az egyensúlyt és egy jó taktikát, ami nagyon kivételes, azonban ezt elvesztettük és most meg kell találnunk a legjobb megoldást.”
Ranierit ezután arról kérdezték, hogy nem gondolkozik-e a lemondásán, miután legutóbbi hat meccsükből ötöt elvesztettek.
„Nem, nem tervezek semmi ilyesmit. Mind együtt akarjuk megtalálni a megoldást. Nehéz újra felállni, de muszáj.”
Wesley Sneijder visszatérése egybeesik az Inter katasztrofális szereplésének kezdetével, amikor is átálltak a 4-4-2-es rendszerről, hat sorozatban megnyert bajnoki meccs után – decemberben és januárban.
„Neki kellene lennie az extra emberünknek a csatárjaink mögött, de ha látom, hogy valami baj van, kiküldöm szélre, hogy anélkül tudjon játszani, hogy mindig a labdaszerzéssel kelljen foglalkoznia. Ezáltal arra kényszerülök, hogy átszervezzem az egész csapatot. Majd meglátjuk, mit tehetünk.”
A szurkolók kifütyülték a taktikust, amikor DiegoForlan helyére a középpályás Andrea Polit állította be.
„Tisztában voltam vele, hogy 2-0-s hátrányban voltunk, de egy újabb csatárral sem lett volna jobb. Könnyű azt mondani, de ha egy ház omladozik, nem csempézed tovább. Inkább megpróbálod az alapot megerősíteni.”
„Nem adjuk fel, holnap átbeszéljük a problémáinkat és megpróbálunk rá megoldást megtalálni, majd felkészülünk a Bajnokok Ligájára.”
Az Inter szerdán az Olympique Marseillehez látogat a BL nyolcad-döntő első mérkőzésén.
olaszfoci.hu